Újra működik a pénteken leállt Ügyfélkapu

Vágólapra másolva!
Műszaki hiba miatt nem működik a magyarorszag.hu online portál, így az Ügyfélkapu szolgáltatás sem. A MeH szerint szakértőkkel dolgoznak a hiba elhárításán, amely nem okozhat gondot az ügyintézésben a június 2-án lejáró határidőknél sem.
Vágólapra másolva!

Helyreállt a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer működése, amelyben zavarok léptek fel pénteken délelőtt - tájékoztatott az Infokommunikációs Államtitkárság sajtóirodája.

Közleményük szerint a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerben "az egyik alapszoftver nem várt működéséből" adódott a hiba, amit az üzemeltető a gyártó támogatásával elhárított. A hiba keletkezése során biztonsági probléma nem volt, adatok nem vesztek el.

A műszaki hiba elhárítása után a kormányzati portál és az ügyfélkapu szolgáltatásainak működése helyreállt, és 19:57 órától az ügyfélkapu üzemszerűen működik, így biztosított a június 2-i határidőig beadandó adóbevallások fogadása.

A Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs Államtitkársága közleményében megköszönte a felhasználók türelmét, és elnézést kért azoktól, akiket a nap során fellépő probléma munkájában akadályozott.

Délelőtt elérhetetlenné vált a magyarorszag.hu

Műszaki hiba miatt nem volt elérhető a www.magyarorszag.hu internetes oldal, így az Ügyfélkapun keresztül sem lehetett hosszú ideig ügyeket intézni. "A magyarorszag.hu szolgáltatásai műszaki hiba miatt átmenetileg nem elérhetőek. Kollegáink dolgoznak a hiba elhárításán. További türelmét és megértését köszönjük." - ez volt olvasható pénteken majdnem egész nap a portál főoldalán.

A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) infokommunikációs államtitkársága azt közölte korábban: szakértők bevonásával próbálják kideríteni a technikai hiba okát. Hozzátették, a technikai hibát nem a június 2-i határidő miatti nagyszámú ügyintézés okozta. Ekkor jár le a határideje például a társasági adóbevallásnak, a mérlegbenyújtásnak.

Arra a kérdésre, hogy fel vannak-e készülve arra, hogy a keddi határidő, a háromnapos ünnep és a pénteki műszaki hiba miatt sokan kedden, az utolsó napon akarják intézni ügyeiket, a MeH azt válaszolta: az elektronikus ügyintézés lehetősége nem korlátozódik csupán a munkanapokra, a hét minden napján 0-24 óráig az állampolgárok rendelkezésére áll. Ha a beadási határnapon, azaz június 2-án kedden hasonló időtartamú szolgáltatás-kiesés következik be, akkor a beadási határidő a törvény értelmében egy nappal meghosszabbodik.