Átlát a BKV-n a nem kompetens tizedikes

Vágólapra másolva!
Szerdán írták a magyar iskolások az úgynevezett kompetenciafelmérést, ami azt vizsgálja, mennyire talpraesettek a gyerekek, mennyire tudják alkalmazni az életben, amit az iskolában megtanultak. Egy általunk megkérdezett tizedikesnek gőze sem volt róla, mit jelent a kompetencia szó, de azért nem kell érte aggódni: a BKV nyakatekert üzletszabályzatát simán dekódolta és épp egy rossz lányról olvas.
Vágólapra másolva!

Szerdán országos kompetenciafelmérést tartottak Magyarország összes iskolájában, részt vett benne minden negyedikes, hatodikos, nyolcadikos és tizedikes. A kompteneciaméréssel azt próbálják megtudni, mennyire képesek alkalmazni a tanulók a közoktatásban megszerzett ismereteket a mindennapi életből vett feladatok megoldásában. Tavaly a tizedikesek 7,8 százaléka szövegértésben az első képességszint alatt teljesített, vagyis nem voltak képesek a szöveg főbb témájának és a szerző szándékának azonosítására, nem tudtak egyszerűbb kapcsolatokat sem felismerni a szövegbeli információk között.

Idén több mint 400 ezer diák írta meg a teszteket. Hogy ment nekik a teszt, mennyire vannak képben? Miniinterjú egy budapesti tizedikessel, Dórával.

- Mit jelent az a szó, hogy kompetencia?

- Őszintén szólva fogalmam sincs.

- Nem magyarázták el az iskolában?

- Nem.

- Előfordult már veled, hogy egy fontos helyzetben azért jártál pórul, mert nem értetted, ami le volt írva?

- Még nem volt ilyen.

- Szerinted mit jelent a következő mondat? "Az az Utazó, aki keretszerződés, illetve egyedi személyszállítási szerződés megkötése nélkül [...] kívánja igénybe venni, illetve veszi igénybe a BKV Zrt. személyszállítási szolgáltatását, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint köteles helytállni." (részlet a BKV üzletszabályzatából)

- Hogyha nem váltok bérletet?

- Igen, akkor?

- Akkor megbüntetnek. Kötelesek vagyunk fizetni kárpótlást.

- A tanáraid szerinted érthetően magyaráznak? Például az idegen szavakat, a bonyolultabb problémákat el tudják jól magyarázni?

- El tudják, csak ... Szóval nem élik át. Száraz az anyag.

- Mielőtt megírtad volna a mai felmérést, mi volt az utolsó dolog, amit olvastál? Könyv, újság, szórólap, a neten valami?

- Most olvasok egy könyvet.

- Mit?

- Bad Girl. (A könyv ismertetője szerint a Szex és New York fiatalabb kiadásban - a szerk.)