Nyomoznak a lecsukott gyerekek után felvett családi pótlék miatt

Vágólapra másolva!
Több szülő jogtalanul akkor vett fel családi pótlékot Borsod megyében, amikor gyerekeik börtönben voltak. A rendőrség csalás miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

Jogalap nélkül vett fel a családi pótlékot Miskolc környékén több olyan szülő, akiknek a gyermekei börtönben voltak - közölte hétfőn az MTI-vel a Borsod megyei rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottak azzal, hogy elmulasztották a jogosultságot megszüntető változásokat jelezni a Magyar Államkincstárnak, megtévesztették a hivatalt, illetve az államnak különböző mértékű károkat okoztak - közölte a rendőrség.

Jelenleg öt, családi pótlékkal kapcsolatos csalás miatt nyomoz a miskolci rendőrkapitányság. Az összegek hatvanezertől százötvenezer forintig terjednek.