Vágólapra másolva!
Minden korábbinál borúsabbnak tartják az ország gazdasági helyzetét a magyarok - derül ki a Gallup májusi felméréséből. Az emberek 95 százaléka szerint kifejezetten súlyos helyzetben van az ország, 77 százalék pedig úgy véli, hogy családja még rosszabb helyzetbe kerül.
Vágólapra másolva!

Az ország gazdasági helyzetének megítélése minden korábbinál mélyebbre zuhant - állítja májusi felmérésben a Magyar Gallup Intézet. A Gallup szerint májusban az emberek 95 százaléka rossznak ítélte meg az ország gazdasági a helyzetét, 57 százalék pedig kifejezetten súlyosnak tartotta a helyzetet. Ezzel szemben decemberben 54 százalék tartotta meglehetősen rossznak, 39 százalék pedig nagyon rossznak az ország gazdasági állapotát.

A helyzetét a legrosszabbnak a vendéglátásban, a kereskedelemben és az építőiparban dolgozók érzékelik. Az oktatásban, közigazgatásban dolgozóknak csak mintegy fele tartja a helyzetet nagyon rossznak.

A Gallup szerint jelenleg alig van olyan felnőtt - a megkérdezettek 3 százaléka -, aki rövid távon kedvező változásra számít családja anyagi helyzetében. A kérdezetteknek több mint háromnegyede, 77 százaléka a családi kassza további zsugorodására számít.

A válság hatására a megkérdezettek többsége kevesebbet költ a mindennapi kiadásaikra - 77 százalék -, és sokan a nagyobb kiadással járó tervezett vásárlásaikat halasztják el - 53 százalék. A megkérdezettek 21 százaléka próbál a válság hatására minél többet félretenni a keresetéből.

A többség - 68 százalék - úgy véli, hogy Magyarországot súlyosabban érintette a válság, mint más EU-tagállamokat. A magyar válságot súlyosabbnak érzők fele szerint az elmaradt strukturális reformok felelősek a krízisért, másik felük az elmúlt hét év szocialista kormányzásával magyarázzák a válságot.

A munkaviszonnyal rendelkezők többsége szerint munkahelyén létszámleépítések várhatóak - 42 százalék -, csak 7 százalék számolt be arról, hogy munkahelyén bővítik az álláshelyek számát. Az alkalmazásban állók 39 százaléka tart attól, hogy saját maga is elveszítheti az állását a következő 12 hónapban.

A Bajnai-kormány megszorító intézkedései közül a forgalmi adó megemelése miatt 92 százalék, az ingatlanadó bevezetése miatt 68 százalék, a gázártámogatások megszüntetése miatt pedig 64 százalék aggódik. A Bajnai-csomag fontosabb részleteit itt olvashatja.

A megkérdezettek 32 százaléka szerint a csomag alapvetően rendíti meg a családjuk anyagi helyzetét. 43 százalék arra számít, hogy a csomag jelentősen rontja az anyagi helyzetüket, bár továbbra is meg tudnak majd élni a jövedelmükből. Összesen 23 százalék gondolja, hogy a csomag következtében csak kisebb mértékben fog romlani az anyagi helyzetük.