Figyelmeztették a siófoki felvonulást elhallgató rendőrkapitányt

Vágólapra másolva!
Fegyelmi eljárás indult a siófoki rendőrfőkapitány ellen, aki nem tett jelentést a megyei főkapitánynak az enyingi klánként elhíresült csoport tavaly nyári erődemonstrációjáról. A megyei főkapitány szerint ettől eltekintve nem hibáztak Siófokon. A felvonuló csoportnak köze lehet Marian Cozma kézilabdázó megöléséhez.
Vágólapra másolva!

Figyelmeztetést kapott a siófoki rendőrkapitány a tavaly nyári felvonulás kapcsán - erősítette meg a Sonline.hu internetes portálnak adott hétfői nyilatkozatát Mergancz Sándor megyei rendőrfőkapitány az MTI-nek. Tavaly júliusban egy százötven fős csoport végigvonult Siófok főutcáján, a város polgármestere szerint azért, hogy demonstrálják erejüket és megfélemlítsék a vendéglátósokat.

A siófoki kapitány ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a felvonulásról nem készített írásos jelentést a megyei vezetésnek. A figyelmeztetést ezért, és nem az esemény kezelése miatt kapta - mondta a megyei főkapitány.

Az írásos jelentés végül hónapokkal később, a megyei főkapitány kérésére készült el. Mergancz Sándor szerint a siófoki kapitány munkájával kapcsolatban semmilyen más kifogás nem merült fel.

A siófoki felvonulásnak azt követően lett országos visszhangja, hogy a Somogyi Hírlap a veszprémi férfi kézilabdacsapat három játékosát ért, Marian Cozma halálát okozó brutális támadást követően arról írt, hogy a többnyire a Fejér megyei városban, Enyingen élő romákból álló csoport tavaly nyáron erődemonstrációt tartott Siófokon. A lap szerint ezen részt vehettek a gyilkosság gyanúsítottjai.

A rendőrség még aznap, február 10-én kiadott egy közleményt, mely szerint nincsenek megalapozott információik a felvonulás valódi okáról és céljáról, és azt sem tudják, részt vettek e a felvonuláson a gyilkosság gyanúsítottjai.