Menesztették a Főkert vezérigazgatóját

Vágólapra másolva!
Leváltották posztjáról Kocsis Lászlót, a főváros kertészeti cége, a Főkert Zrt. vezetőjét, aki 15 éve vezette a társaságot. A döntést indoklás nélkül hozta meg a gazdasági bizottság. Névtelenül nyilatkozó képviselők szerint a városházán a parkok takarítása miatt telt be a pohár, de a döntésnek köze van ahhoz is, hogy a menedzsment gyakorlatilag privatizálta a cég egyik leányvállalatát.
Vágólapra másolva!

Indoklás nélkül felmentette kedden a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága a Főkert Zrt. vezérigazgatói tisztsége alól Kocsis Lászlót - közölte az MTI-vel Bagdy Gábor KDNP-s képviselő a testület zárt ülése után. A felmentést - amelyet helyszíni előterjesztésben kezdeményezett Hagyó Miklós MSZP-s és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes - az MSZP és az SZDSZ képviselői támogatták.

A szocialista Wieszt János azt mondta, hogy az ülés előtt a bizottság szocialista tagjai Hagyó Miklóstól és Steiner Pál MSZP-frakcióvezetőtől kaptak tájékoztatást a vezetőváltással összefüggő kérdésekről. Az SZDSZ-es Halmágyi Judit szerint a szabad demokrata képviselők hétfőn értesültek a vezetőváltás tervéről. Somlyódy Csabát, a bizottság szocialista elnökét egyelőre sem az MTI, sem az [origo] nem tudta elérni.

Névtelenséget kérő fővárosi koalíciós képviselők az [origo]-nak azt mondták, a városvezetés számára az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a fővárosi tulajdonú zöldterületeket gondozó Főkert Zrt. üzleti tervében az szerepelt, a cég - pénzhiányra hivatkozva - hétvégénként nem takarítana a parkokban. Kocsis menesztése azonban forrásaink szerint szorosan összefügg azzal, hogy a Főkert Zrt. két éve kisebbségbe szorult egyik leányvállalatában, a Főkert Parkfenntartó Kft-ben.

A cégben korábban kisebbségi tulajdonrésze volt a menedzsmentnek, de 2007 januárjában egy tőkeemeléssel ők kerültek többségbe: a kft. ügyvezetője, Szarka Attila 38,2 százalékra növelte tulajdoni hányadát, és Kocsisnak is lett 14,4 százaléka. A Parkfenntartó többségének elvesztése a városházán csak hónapokkal később tűnt fel. A tulajdonosi jogokat gyakorló gazdasági bizottság felszólította a céget, hogy vizsgálja meg, miként lehetne visszaállítani a korábbi helyzetet, de a vizsgálat végül arra a következtetésre jutott, hogy a fővárosnak már nem érné meg visszaszerezni a többséget.

Kocsis László 1994 óta vezette a főváros száz százalékos tulajdonában lévő kertészeti céget. A jelentősebb fővárosi cégek vezetői közül ő volt az egyetlen, aki a posztján maradhatott 2007 tavaszán, amikor Hagyó javaslatára új vezetés került a közterület-fenntartó, a gyógyfürdők, a távhőszolgáltató, az ingatlankezelő és a vagyonkezelő élére is.