Valószínüleg nem lesznek műdugók nyáron

Vágólapra másolva!
A városházát is megosztotta a júliusra tevezett mesterséges dugók ötlete: az egyik főpolgármester-helyettes támogatja az elképzelést, a másik viszont ellenzi, akárcsak a XI. kerület szocialista polgármestere. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint nem valószínű, hogy idén nyáron megvalósul a terv.
Vágólapra másolva!

"Politikai támogatás híján nagyon kicsi az esélye, hogy ezen a nyáron megtartják a forgalomkorlátozási kísérletet" - mondta az ügyet felkaroló Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.

"Előrelátható volt, hogy az ügy nem kap politikai támogatást, de ettől függetlenül az előterjesztés elkészül a főpolgármesteri kabinet részére, amiben bemutatom az alapvető elképzelést és a felmerült érveket és ellenérveket" - mondta Ikvai-Szabó Imre.

Az idén nyárra tervezett forgalomcsillapítási kísérlet, vagyis a mesterséges dugók ötlete miatt politikai csatározás indult. Molnár Gyula, a XI. kerület MSZP-s polgármestere és a szintén szocialista Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes támadta az ötletet, az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes viszont védelmébe vette a tervet.

Elsőként az [origo] számolt be róla, hogy egy munkaanyag szerint júliusban a főváros - jövőben tervezett forgalmi átalakítások főpróbájaként - több forgalmas útjából is lezárnának egy-egy sávot. Ezzel gyakorlatilag mesterségesen hoznának létre dugókat, amivel arra ösztönöznék az autósokat, hogy a tömegközlekedést válasszák vagy biciklizzenek. A tervről részletesen korábbi cikkünkben olvashat.

A terv ellen több szervezet - így a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület, illetve a Magyar Autóklub - is tiltakozott, Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig abszurdnak és nevetségesnek minősítette az ötletet. Az ellenzőkhöz csütörtökön vezető fővárosi szocialista politikusok is csatlakoztak. Molnár Gyula a Szent Gellért téren tartott sajtótájékoztatón követelte, hogy a főváros függessze fel a kezdeményezést, és kezdjen tárgyalásokat a kerületekkel.

Molnár szerint a kísérletet hatására a forgalom nem fog elpárologni, hanem megjelenik a Gellért tér környékén, és ez a kerület számára elfogadhatatlan. A polgármester úgy véli, a belváros tehermentesítéséhez elkerülő utakra, P+R parkolókra és megfelelő tömegközlekedésre van szükség. Ha ezek nélkül vágnak bele a kísérletbe, a kezdeményezés meg fog bukni - mondta Molnár Gyula.

Hasonlóan vélekedik Hagyó Miklós is, aki az MTI-nek azt mondta, a kísérletből jelenleg több hátrány. A főpolgármester-helyettes alapvetően jó iránynak, támogatható célnak tartja az ötletet, de ehhez szerinte jelenleg még nem adottak a feltételek. Hagyó közölte: a szakterület felelőseként nem tartja időszerűnek, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzon a főpolgármesteri kabinet, és nem is írja alá a főpolgármester-helyettes társa által jegyzett előterjesztést.

A tervet támogató Ikvai-Szabó szerint viszont a fővárosnak nem egyes kerületek, hanem az egész város érdekeit kell néznie. A főpolgármester-helyettes szerint a terv megvalósításával egy egész hónapra fellélegezhetne Budapest, ha a túlzsúfolt területeken a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedést részesítenék előnyben. Bár megérti az újbudaiak aggodalmát, de szerinte Molnár Gyula téved, amikor azt állítja: nem egyeztettek a terv végrehajtása előtt.