Az ügyészség ítélete alapján nem uszított "tevékeny gyűlöletre" az a két férfi, akik ellen a budai Várban tartott holokauszttagadó demonstráción elhangzottak miatt indult eljárás. Az ügyészség szerint az elhangzottak nem minősülnek közösség elleni izgatásnak, vagyis a két férfi már nem gyanúsított az ügyben. A gyanúsítottak korábban panaszt tettek ügyükkel kapcsolatban, ennek a panasznak adott helyt most az ügyészség.
A budai Várban, a német nagykövetség előtt április 18-án holokauszttagadó demonstrációt tartottak szélsőjobboldali szervezetek. Az elhangzott beszédek tartalma alapján a rendőrség büntetőeljárást indított közösség elleni izgatás bűntett gyanúja miatt D. István és D. Endre János ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a demonstráció után két nappal azt közölte, hogy a rendezvényen nem történt sem rendzavarás, sem olyan rendkívüli esemény, amely a helyszínen azonnali rendőri intézkedést igényelt volna.
Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtök este azt közölte: a nyomozás nem szűnt meg az ügyészségi döntés nyomán, a gyanúsítottak gyanúsítotti jogállása azonban megszűnt.