Fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt áldozataira

Vágólapra másolva!
A holokauszt áldozatainak emlékére tartottak fáklyás felvonulást vasárnap Budapesten. Az "Élet menete" elnevezésű vonuláson közel 3000 ember gyűlt össze, a menetet erős rendőri biztosítás kísérte.
Vágólapra másolva!

Mintegy háromezer ember részvételével indult el vasárnap délután a budapesti Bethlen Gábor térről az Élet menete fáklyás felvonulás, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeznek. A VII. kerületi, pénteken felavatott zsidó munkaszolgálatosok emlékműve előtt több parlamenti politikus és közélet személyiség is megjelent.

A felvonulók a sófár hangját követően, erős rendőri biztosítás mellett indultak a józsefvárosi pályaudvarra, ahonnan az üldözötteket az auschwitzi-haláltáborba hurcoló szerelvények indultak a vészkorszak idején. A menetet Horváth Csaba, Budapest főpolgármester-helyettese indította el, aki beszédében úgy fogalmazott: "valamennyi áldozat emlékére tesszük meg az utat, de azokért is menetelünk, akiket vallási, faji, világnézeti, politikai vagy bármilyen más okból még ma is megbélyegeznek, megaláznak, megsértenek vagy félelmet keltenek bennük".

Több emlékező "A holokauszt az emberiség szégyene!" feliratú táblát tartott a kezében. A vonulás útvonalán mintegy hatszáz rohamrendőr állt készültségben.