Elkapták az idei pesti bankrablások elkövetőinek a felét

Vágólapra másolva!
Az idei nyolc budapesti bankrablás elkövetői közül négyet fogtak el eddig a rendőrök - közölte a BRFK az [origo]-val. Az általuk elrabolt pénz nagy része előkerült. Nem sikerült még elfogni ugyanakkor a Flórián téri bankrablás elkövetőjét. A fővárosi benzinkútrablásoknál még ennyi sikert sem ért el a BRFK, az elkövetők mind szabadok.
Vágólapra másolva!

Nyolc pénzintézetet raboltak ki két és fél hónap alatt Budapesten, a legutóbbi bankrablás kedden történt. A rablók több millió forintot zsákmányoltak összesen, azt azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRKF) nem árulta el, hogy pontosan mennyit.

A nyolc rablásból négyet felderített a BRFK rablási osztálya. Elfogtak négy embert, akik "megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével" - közölte a rendőrség, amely szerint "a pénzintézetekből eltulajdonított pénz jelentős részét megtalálták a nyomozók". A többi ügyről nem nyilatkozik a BRFK.

Az elfogások az elmúlt egy hétben gyorsultak fel. A múlt szombaton fogták el a saját otthonában azt a nagy termetű férfit, aki pár nappal korábban a Bécsi úti fiók kirablásakor a biztonsági őr nyakát átfogta, és közölte, hogy "baj lesz, ha nem adják át neki a készpénzt". Egy gyanúsítottat szerdán fogták el a rendőrök: egy másik ügy miatt házának lépcsőházában várták a férfit, amikor hazaért a pár órával korábban kifosztott takarékszövetkezetből.

Nincs meg viszont a januári Flórián téri bankrablás elkövetője. A fiók kifosztása azért emlékezetes, mert lövés is eldördült, bár senki nem sérült meg. A kiérkező rendőrök megzavarták a férfit, aki elmenekült kétmillió forinttal. Bár látták beszaladni egy panelházba, a késő estig tartó kutatás ellenére sem találták meg.

Még szabadon a kútrablók

Több benzinkútrablás is történt, a héten is kifosztottak két töltőállomást. Itt egyelőre nem fogtak el senkit a rendőrök, és a kútrablásoknál elvitt összeget sem árulták el. A "nyomozások még folyamatban vannak" - közölte a BRFK.

Budapesti bankrablások 2009-ben:

2009. március 18. - Kiraboltak szerda dél körül egy takarékszövetkezetet a főváros I. kerületében, a Mária téren. Az elkövető feltehetően fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat.

2009. március 17. - Feltehetően fegyverrel raboltak ki a főváros XI. kerületében, a Bartók Béla úton egy pénzintézetet. Egy férfi földre kényszerítette a biztonsági őrt, majd az alkalmazottakat a pénz átadására szólította fel.

2009. március 11. - Fegyvertelenül fosztottak ki a Bécsi út II. kerületi szakaszán egy fiókot. A személyleírás szerint egy "feltűnően erős testalkatú", a tanúk szerint 130-150 kilogramm súlyú férfi lépett a pénzintézetbe, majd a biztonsági őr nyakát átfogva követelte a pénzt.

2009. február 22. - Ezúttal üres kézzel távozott a rabló. A biztonsági őr ugyanis sikeresen megakadályozta a fiók kifosztását, pedig a rendőrségi közlés szerint a támadónál valószínűleg fegyver is volt. Végül nem dördült lövés a dulakodás során, a rabló viszont elmenekült.

2009. január 28. - Ekkor egy Váci úti bevásárlóközpontban lévő bankfiókot raboltak ki. Aznap reggel, egy másik bevásárlóközpontnál egy pénzszállítót is kiraboltak.

2009. január 26. - Egy napszemüveges férfi kirabolt egy XI. kerületi, Bartók Béla úti bankot. A 175-180 centiméter magas, 38-40 éves férfi nem sokkal fél 12 után ment be a bankba, és - feltehetően fegyverrel - pénzt követelt. A tettes ezután gyalogosan menekült el a helyszínről.

2009. január 23. - A Fehérvári úton fosztottak ki egy fiókot. A tettes feltehetően egy lőfegyverrel fenyegetőzve felszólította az alkalmazottakat a pénz átadására. Nem volt lövés, senki nem sérült meg.

2009. január 14. - Egy fekete kabátos, fekete baseballsapkás, napszemüveges férfi rabolt egy Flórián téri fiókban. Ebben az esetben kiderült, hogy körülbelül kétmillió forintot vitt el a férfi. Voltak lövések és dulakodás, a biztonsági őrt kórházba szállították.

Budapesti benzinkútrablások 2009-ben:

2009. március 18. - Egy zöld Suzukival menekült el a III. kerületi benzinkútról az a férfi, aki hajnalban kirabolt egy töltőállomást egy fegyvernek látszó tárggyal.

2009. március 16. - Kirabolták a XVIII. kerületi Üllői út 738. alatti benzinkutat. Egy - arcát sállal eltakaró - férfi megfenyegette az alkalmazottat, majd a kasszába markolva pénzt emelt ki, és távozott.

2009. február 12. - Feltehetően lőfegyverrel rabolta ki egy fiatal orvosi maszkos férfi a IX. kerületi, Kén utcai benzinkutat.

2009. január 6. - Budapest XX. kerületében a Nagykőrösi úti benzinkutat egy arcát símaszkkal eltakaró fegyveres férfi rabolta ki. Lövés nem dördült, senki nem sérült meg.