Legyőzték a cigizők a fővárosi közgyűlést

Vágólapra másolva!
Tovább cigarettázhatnak a fővárosi képviselők a Városháza kijelölt szobáiban, hiába döntött úgy januárban a közgyűlés, hogy a hivatal épületében mindenütt megtiltja a dohányzást. A teljes tiltás bevezetéséhez szükség lett volna a hivatali szakszervezet beleegyezésére, de az érdekképviselet szerint a dohányosok udvarra, utcára szorítása diszkrimináció lenne.
Vágólapra másolva!

Megakadályozta a fővárosi önkormányzat nemdohányzó munkahellyé nyilvánítását a Főpolgármesteri Hivatal és Intézmények Munkavállalóinak Szakszervezete (FHISZ) - derül ki Tiba Zsolt főjegyző tájékoztatójából, mely a március 26-i közgyűlés napirendjén olvasható.

Pesti Imre fideszes képviselő vetette fel egy január végi közgyűlésen, hogy szavazzák meg: a hivatal épületeiben még kijelölt szobákban se lehessen többé rágyújtani, kizárólag a szabadban, az udvaron vagy az utcán. "Annak van értelme, ha valóban teljes tiltást vezetünk be, és nem adunk lehetőséget arra, hogy egy olyan helyiség melletti helyiséget jelöljünk ki, ahol sokan tartózkodnak, ahonnan ajtónyitással, huzattal bejön a füst" - mondta a közgyűlésen Pesti.

Az önálló indítványt 45 igen, 9 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett elfogadták, így a közgyűlés határozatot hozott arról, hogy az önkormányzati hivatal helyiségeiben megtiltja a dohányzást.

Tiba csütörtökön megjelent tájékoztatója szerint a határozatot mégsem lehet keresztülvinni. A nemdohányzó munkahellyé minősítéshez szükség lett volna a szakszervezet egyetértésére, csakhogy a FHISZ nem támogatta a kezdeményezést. Árva János, a szakszervezet elnöke szerint a tűzvédelmi és munkavédelmi szabályzat egyértelműen rendelkezik arról, hol kell kijelölni dohányzóhelyiségeket, és ezt nem írhatja felül egy közgyűlési határozat. A cigarettázást mindenütt tiltó szabály "túlbuzgóság" lenne és diszkriminálná a dohányosokat - mondta az [origo]-nak Árva.

A dohányosok jogaival érvelt már a januári közgyűlésen is Pesti ötletének egyik ellenzője, Steiner Pál, az MSZP-frakció vezetője. "Tisztelettel azt szeretném kérni, hogy azok, akik a dohányzás rendkívül rossz szokásának hódolnak a 15. század óta - beleértve a szivarozást is -, azoknak azért méltányos elhelyezést biztosítsanak, és ne szorítsanak bennünket vécékbe, lépcsőházakba, különböző más helyiségekbe. Tehát ennyi jogunk hadd maradjon meg nekünk, dohányosoknak az emberi jogainkból!"

A Városházán végül összesen húsz dohányzóhelyet jelöltek ki Tiba tájékoztatója szerint: hivatali szobákat és udvari területeket egyaránt.