Hárommilliárd forintos csalásra bukkant a VPOP

Vágólapra másolva!
Több mint hárommilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek három magyar állampolgár, akiket adócsalással és okirat-hamisítással gyanúsítanak. Céghálózatot hoztak létre, amelyen keresztül törvénytelenül igényeltek vissza áfát, illetve nem fizettek be más közterheket.
Vágólapra másolva!

Hárommilliárd forintot meghaladó értékű csalás, adócsalás, okirat-hamisítás és más bűncselekmények gyanúja miatt indított büntetőeljárást a vámhatóság három magyar állampolgár ellen - közölte hétfőn a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnokság megbízott parancsnoka, Fekete Attila. Közülük kettőt előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.

A parancsnok tájékoztatása szerint egy Győr-Moson-Sopron megyei kft. bruttó áron számítástechnikai eszközöket vásárolt több mint ötmillió euró értékben, ezeket egy szlovák gazdasági társaságnak nettó áron értékesítette tovább, az általános forgalmi adót pedig visszaigényelte. A szlovák cég az árut nyomban továbbadta nettó áron két magyar cégnek, és több láncon keresztül adófizetés nélkül újraértékesítették az eszközöket a kiinduló cégnek. Ezzel a módszerrel 260 millió forint kárt okoztak 2006 és 2008 nyara között. Ezen kívül a kft. informatikai alkatrészeket értékesített egy nem létező szlovákiai gazdasági társaságnak, így több mint 50 millió forint áfa-fizetési kötelezettség terhelte volna.

Két további magyarországi céget is vizsgáltak, amelyek nevében mintegy 14 milliárd forintért vásároltak számítástechnikai eszközöket külföldről, de az adóbevallásokban ezt kizárólag belföldi vásárlásként tüntették fel, így a beszerzés utáni áfa-fizetési kötelezettségnek nem tettek eleget 2007 és 2009 között. Ezt a két vállalkozást is az őrizetbe vett magyar állampolgárok irányították, mert a szerb állampolgárságú vezetők 200 euróért vállalták az ügyvezetői szerepkört. Az eddigi adatok szerint ezzel 2,8 milliárd forinttal károsították meg az elkövetők a központi költségvetést.

Tóth Miklós, az APEH Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság szakigazgatója szerint az ellenőrzések során új jelenségekkel találkoznak. Ezek jellemzője, hogy "fehérgalléros" szereplők - több régióra kiterjedő - láncolatot alkotva, összehangoltan működnek közre a bűncselekményekben, hogy a költségvetést "megcsapolják".

A VPOP az elmúlt napokban 38 helyen tartott házkutatást és 250 millió forint értékű vagyontárgyat foglalt le. Sipos Jenő szóvivő elmondta, hogy a lefoglalt ingatlanok, festmények, műtárgyak, luxusterepjáró és egy kis repülőgép, továbbá a bankszámlákon zárolt 90 millió forint a kár megtérülését szolgálja.