Halálra kínzott egy kutyát két kamasz Töltéstaván

Vágólapra másolva!
Állatkínzás miatt eljárás indult két kamasz fiú ellen, akik brutálisan megölték egyikük nagyanyjának a kutyáját. Az állatot a Töltéstava falu határában lévő erdőben felakasztották egy fára, és miután az állat kimúlt, a megcsonkított tetemet kivitték a főútra, hogy áthajtsanak rajta a járművek.
Vágólapra másolva!

Brutálisan megölt egy kutyát két tinédzser fiú a Győr-Moson-Sopron megyei Töltéstaván - közölte a rendőrség hétfőn.

Az egyik fiú nagymamája megelégelte, hogy a kutya folyton ugat, és több embert megharapott, ezért arra kérte 16 éves unokáját és annak 15 éves barátját, hogy az állatot vigyék el a falu határában lévő erdőbe, és ott hagyják magára. A fiúk azonban az erdőben felkötötték egy fára a kutyát nyakánál fogva, a kötél végét pedig hozzákötötték egy másik fához, majd otthagyták az állatot.

Egy héttel később visszamentek a helyszínre, és levágták a kutya fejét. A megcsonkított tetemet kivitték Töltéstava és Pér közé a 81-es főútra, és az árokba bújva figyelték, áthajtanak-e rajta a járművek. Polgárőrök vették észre a fiúkat. A rendőrség állatkínzás miatt indított eljárást, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.