Az SZDSZ nem küld minisztert az új kormányba

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ nem lép koalícióra az MSZP-vel, így sem minisztereket, sem államtitkárokat nem fog küldeni az új kormányba - mondta hétfőn a párt frakcióülése után Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes. Az SZDSZ ügyvivő testülete hétfőre virradóra döntött úgy: támogatja Bajnai Gordon gazdasági miniszter jelölését a kormányfői posztra.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ nem készül koalícióra, ezért sem minisztereket, sem államtitkárokat nem delegál az új kormányba - mondta hétfőn a parlamentben Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese a párt frakcióülése után. Kijelentését Bőhm András, a párt kabinetfőnöke is megerősítette. Gusztos szerint az SZDSZ szakértői, válságkezelő típusú kormányt támogatna kívülről, és a legfontosabb tárcák élére külső embereket várnak.

Az SZDSZ ügyvivői testülete hétfő hajnalban döntött úgy, hogy támogatja Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölését. A távirati iroda értesülése szerint a frakcióból négy ember: Gusztos Péter, Velkey Gábor, Béki Gabriella és Gulyás József nem támogatta Bajnait.

Gusztos a frakcióülés után annyit mondott: a párt ügyvivő testülete meghozta a fontos politikai döntéseket, ezért az SZDSZ-frakció délelőtt a parlamenti rutinra készült fel. Bajnai jelölésével kapcsolatban Gusztos közölte: a többség döntését tudomásul veszi, és elfogadja. Béki Gabriella országos ügyvivő az ülés után azt mondta: egy hete van eldönteni, hogy támogatja-e Bajnait.

A frakcióülés után nem nyilatkozott sem Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke, sem pedig Kóka János frakcióvezető.