Alkotmányellenes a vényre írni a betegek nevét

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság megsemmisített két, a betegek adatainak kezelését szabályozó rendelkezését. Az Ab szerint alkotmányellenes feltüntetni a vényen a betegek nevét, lakcímét, születési idejét és taj számát. Szintén alkotmányellenes feltüntetni a gyógyászati segédeszközök rendelésére szolgáló vényen a beteg kórisméjének kódját. 
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróság (Ab) hét elején hozott határozatában 2009. december 31-i hatállyal megsemmisítette két egészségügyi miniszteri rendelet egy-egy, a betegek adatainak kezelését szabályozó rendelkezését.

Az Ab az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló rendelet egyik részéről állapította meg, hogy alkotmányellenes. Ez a rendelkezés azt mondja ki, hogy a vényen az orvosnak fel kell tüntetnie - egyebek között - a beteg nevét, lakcímét, születési idejét és taj számát, közgyógyellátásban részesülő beteg esetén a közgyógyellátási igazolvány számát.

Az Ab szerint ugyancsak alkotmányellenes a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló egészségügyi miniszteri rendelet egyik pontja. Ezért 2009. december 31-i hatállyal azt is megsemmisítette. Ez a rendelkezés előírja, hogy a gyógyászati segédeszköz rendelésére szolgáló vényen fel kell tüntetni a beteg kórisméjének BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kódját.

Az alkotmánybírák szerint mindkét rendelkezés alkotmányellenes formai és tartalmi szempontból is. Formai szempontból azért, mert a személyes adatok védelméhez való joggal összefüggésben sértik az alkotmány 8. szakaszának (2) bekezdését, mivel rendeleti szinten írnak elő kötelező adatkezelést. Tartalmi szempontból a két szabály azért ellentétes az alaptörvénnyel, mert a rendelkezésekben érintett adatok nem elengedhetetlenül szükségesek a rendeletekben foglaltak végrehajtásához.

Az alkotmány 59. szakaszának (1) bekezdésében megfogalmazott személyes adatok védelméhez való jog szerint mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni általában csak az érintett beleegyezésével szabad, de kivételesen törvény is elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását és előírhatja felhasználásának módját is.