Tojást dobtak Demszky felé Pozsonyban

Vágólapra másolva!
A kettős állampolgárságról szóló népszavazást tette szóvá Demszky Gábor főpolgármester előtt egy ismeretlen fiatalember Poszonyban, majd egy tojást dobott a politikus felé. A tojás célt tévesztett, csak az ablakot találta el.
Vágólapra másolva!

Tojást dobott Demszky Gábor budapesti főpolgármester felé egy fiatalember Pozsonyban, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében, ahol éppen a politikus Keleti éden című kötetét mutatták be csütörtökön - írta a presstige.sk című magyar nyelvű hírportál. Az ismeretlen a 2004. december 5-i, a kettős állapolgárságról szóló népszavazást tette szóvá Demszkynek, majd egy tojást hajított a főpolgármestere felé, amely az ablakot találta el.

Demszky Gábor csütörtök délelőtt Pozsony főpolgármesterével, Andrej Durkovskyval folytatott megbeszélést, délután pedig a kulturális intézetében mutatták be a könyvét, amely a szerző ebben dédapjának, nagyapjának, apjának és nagybátyáinak életútját írja le. Demszkyt legutóbb 2007. március 15-én, ünnepi beszéde közben dobálták meg tojással és naranccsal a kormányellenes tüntetők.