A cigányellenesség ellen demonstráltak Budapesten

Vágólapra másolva!
Több százan demonstráltak a fővárosi Gödör Klubban a cigányellenes megnyilvánulások ellen. A kulturális demonstráción  fellépett és beszédet mondott - mások mellett - Bródy János, Gáspár Laci, Molnár Ferenc Caramel, Kótai Mihály profi világbajnok bokszoló és Hajós András.
Vágólapra másolva!

A cigányellenes megnyilvánulások ellen tartottak kulturális demonstrációt vasárnap este a fővárosi Gödör Klubban roma és nem roma értelmiségiek. A rendezvényen, amelyen zenekarok és énekesek léptek fel, több százan vettek részt.

A zsúfolásig megtelt Erzsébet téri klubban Kalányos Zsolt, a rendezvény főszervezője beszédében úgy fogalmazott: "megaláztak, megbántottak(...)minket az utóbbi másfél-két hétben, nem volt másról szó, minthogy mi, romák bűnözők vagyunk". Hozzátette: a kultúrával, az együttélés erejével akarják demonstrálni, hogy a békés együttélésre vágynak, visszautasítják a diszkrimináció minden formáját.

Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman hangsúlyozta: a jóakaratú, tisztességes emberek sokkal többen vannak, mint a cigányellenesek, de nem hallatják a hangjukat, ezért a múlt tanulságát figyelembe véve a felelősen gondolkodó, a biztonságos, élhető Magyarországot akaró embereknek fel kell emelniük szavukat.

Bíró András, alternatív-Nobel-díjas jogvédő, az Autonómia Alapítvány létrehozója azt MTI-nek azt mondta: a Jobbik sikerének tekinthető, hogy a "cigánybűnözés" kifejezést legitimizálták - ez elfogadhatatlan. Szerinte a kulturális demonstrációval a cigányság bizonyítja, hogy a romák nem másodrendű állampolgárok. Ennek a hangnak kell visszhangzania a társadalomban is, hogy változtatni lehessen a cigányellenes nézeteken, amelyeket kutatási adatok szerint a lakosság 85 százaléka vall.

A rendezvény kezdetén az összes fellépő és a megjelent vendégek elénekelték a magyar és a cigány himnuszt, majd megemlékeztek a Veszprémben két hete meggyilkolt kézilabdázóról. A kulturális demonstráción fellépett és beszédet mondott - mások mellett - L.L. Junior, a Parno Graszt, Bródy János, Gáspár Laci, Molnár Ferenc Caramel, Kótai Mihály profi világbajnok bokszoló és Hajós András.

Ott volt a Gödör Klubban Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő mellett több szabad demokrata politikus, köztük Fodor Gábor pártelnök, Léderer András, az SZDSZ ügyvivője és Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő.