Meghiúsult a rendkívüli közgyűlés Szegeden

Vágólapra másolva!
Valamennyi szocialista és a szabad demokrata képviselő távol maradt, így határozatképtelen volt a szegedi közgyűlés rendkívüli ülése, melyet szombat reggelre hívott össze Botka László polgármester (MSZP).
Vágólapra másolva!

Hüvös László, az ülést kezdeményező ellenzéki Fidesz-frakció vezetője elmondta, azért indítványozták a rendkívüli ülés megtartását, hogy az önkormányzat felterjesztéssel forduljon a kormányhoz a lakosság életszínvonalát hátrányosan érintő központi intézkedések miatt.

A politikus szerint elmélyülő szociális válság fenyegeti Magyarországot, amely a lakosság számára kifizetetlen számlákat és elviselhetetlen mértékű törlesztő részleteket jelent.

A kormányzati intézkedések megcsonkították a 13. havi nyugdíjat és a köztisztviselők, közalkalmazottak 13. havi bérét, a kormány emelni akarja az áfát és el kívánja vonni a családi pótlékot - tette hozzá.

Csatornadíj: 111 százalékos drágulás

Szegeden 2006 januárja óta a csatornadíj 111, a tömegközlekedés 60, a parkolás 62, a távfűtés hődíja 150, a szemétszállítás 45 százalékkal drágult. Ez a folyamat a reálbérek csökkenése mellett családok ellehetetlenüléséhez vezet - közölte a frakcióvezető.

Mivel helyben az önkormányzatoknak kell szavatolniuk a szociális biztonságot, a településeknek fel kell emelniük a szavukat a megszorítások ellen - indokolta Hüvös László a frakció felterjesztési javaslatát.