Csekkautomatákat telepít a Magyar Posta

Vágólapra másolva!
Postahivatalokba és bevásárlóközpontokba telepít a Magyar Posta a sárga csekkek feladására kifejlesztett automatákat. Emellett egyszemélyes elektromos kisautókat kezdtek tesztelni, amelyekkel állításuk szerint még a motoros futároknál is olcsóbban tudnak majd kézbesíteni. A korábban botrányt okozó biciklitender után a posta új tendert írt ki a biciklipark lecserélésére.
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta megkezdte egy nagy áruházlánccal a tárgyalást a sárga csekkek feladására kifejlesztett automaták telepítéséről, emellett saját postahivatalaiban is elhelyez majd ilyen berendezéseket - közölte Tomecskó Tamás szóvivő. Az automaták éjjel-nappal hozzáférhetők lesznek, így a szóvivő szerint elterjesztésük nyomán csökkenhet a sorban állás, javulhat a szolgáltatás színvonala.

Egy-egy ilyen automata hozzávetően 5 millió forintba kerül, ezt az összeget a társaság saját erőből gazdálkodja ki, és a beruházás hosszú távú megtérülésével számol. Várhatóan ez év második felében telepítik az első 10 ilyen berendezést. Amennyiben a tapasztalatok kedvezőek lesznek, a későbbiekben további automatákat is felszerel a posta.

Évente hozzávetően 280 millió sárga csekket adnak fel az ügyfelek a postán, ez pedig 3.000 milliárd forintos pénzforgalmat jelent - mondta el Tomecskó Tamás.

Elektromos kézbesítőkocsit tesztelnek

Új típusú, környezetbarát, elektromos meghajtású kisautók tesztelését kezdte meg a Magyar Posta. Az első három olasz gyártmányú jármű Szentendrén kezdi meg a kézbesítést - közölte Horváth Sándor logisztikai igazgató a vasárnapi sajtóbemutatón.

Horváth elmondta, hogy a posta 3700 járműve évente körülbelül 80 millió kilométert tesz meg. A 900 motorkerékpáros munkájának megkönnyítését szolgálja a korszerű járművek beszerzése. Ezeket az egyszemélyes kisautókat az olasz posta által kezdeményezett GreenPost akció keretében fejlesztették ki, és az olaszokon kívül a belga, a bolgár és a magyar szakemberek is részt vesznek a próbákban. A tapasztalatokat nyár végén teszik majd közzé, és ha jók az eredmények, indulhat a sorozatgyártás.

Az óránként 45 kilométeres sebességgel is futtatható kis járművet azért tesztelik éppen Szentendrén, mert itt a történelmi belvárosban a korlátozó közlekedési szabályok miatt motorral nehezebb a postások dolga. Számítások szerint egy ilyen járműnek hasonló az ára a motorbicikliéhez, de környezetkímélők, és az olcsóbb üzemanyag révén évi 1000 euró körüli összeget takaríthat meg járművenként a posta.

Új biciklitender

Horváth arra is kitért, hogy a posta megkezdte gázüzemelésű autók fejlesztését. Elektromos járműveket már most is közlekedtetnek a budapesti Várban, Székesfehérváron és Pécsett. Ugyanakkor a posta új tendert írt ki a postai biciklipark lecserélésére.