Bombával fenyegetett a vasutasokra haragvó hajléktalan

Vágólapra másolva!
Péntek késő este bombariadót jelentett be telefonon egy hajléktalan a tatabányai vasútállomás területére. A kiérkező rendőrök az állomáson megtalálták a telefonálót, aki azt mondta nekik: haragudott a vasutasokra, ezért döntött úgy, hogy bombariadót fúj.
Vágólapra másolva!

Közveszéllyel fenyegetés miatt eljárást indított egy 37 éves hajléktalan ellen a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya - közölte szombaton a rendőrség. A férfi pénteken késő este azzal hívta fel a rendőrséget, hogy "a váróteremben bomba fog robbanni". A telefonáló Szabó Jánosként mutatkozott be, születési adatként is megadott egy dátumot - később kiderült, mindkettő hamis volt.

Mikor a rendőrök kiértek a vasútállomásra, a jegypénztár már zárva volt, az állomáson mindössze egy-két hajléktalan tartózkodott. A hajléktalanokat igazoltatták, köztük azt a férfit is, aki a vasútállomáson lévő nyilvános telefonról a bombariadót bejelentette. A korábban megadott valótlan adatok és a személyigazolványban szereplő név és születési dátum hasonlósága miatt a járőrök gyanút fogtak és kérdőre vonták. A férfi bevallotta, hogy ő telefonált. Azt mondta: az elfogyasztott alkohol hatására és a vasutasok iránti haragjában döntött úgy, hogy bombariadót fúj. Tettéért akár 2 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.