Gyurcsány egyeztet a szocialisták EP-jelöltjeiről

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök fog konzultálni arról, kiket indítson az MSZP az európai parlamenti választáson. A párt minden szervezete javasolhat jelöltet, a végső döntést a márciusi kongresszus hozhatja meg. A szocialisták aktív kampánnyal készülnek az európai parlamenti választásokra.
Vágólapra másolva!

Az MSZP európai parlamenti (EP) választási listájával kapcsolatos egyeztetéseket Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke folytatja le - mondta hétfő este Nyakó István, az MSZP szóvivője, aki szerint a szocialista párt aktív kampányra készül. A miniszterelnök-pártelnök az Európai Szocialisták Pártjával, és annak parlamenti frakcióvezetőivel is konzultálni fog a választási lista összeállításáról - tette hozzá a szóvivő azt követően, hogy a párt országos elnöksége az EP-listával kapcsolatos feladatokról tárgyalt.

Nyakó István elmondta, hogy a választmány az elnökség javaslata alapján, az elnökséggel közösen terjeszti a párt március végi kongresszusa elé a választási listát. Hivatalosan a választmánynak kell felkérnie a pártelnököt a konzultációk lefolytatására is. A párt minden szervezete javasolhat európai parlamenti képviselőjelöltet. Mivel jelölések még nem érkeztek, így még nem kérdezték meg a jelenlegi képviselőket, hogy indulnának-e újra.

A szóvivő szerint a kiválasztásnál a szakterületen való jártasság lesz az egyik szempont, hogy a parlament kulcsfontosságú bizottságaiba tudjanak képviselőket küldeni, de figyelnek a nők és a fiatalok megfelelő arányára is. Arra a kérdésre, hogy hány mandátumra számítanak, Nyakó István közölte: tisztes eredményt várnak, és remélik, hogy a választópolgárok honorálni fogják a párt európai parlamenti képviselőinek az ország érdekében nyújtott teljesítményét.