Időutazás 1998-ba - tízéves az [origo]

Vágólapra másolva!
Mikor látott utoljára valakin csótányroppantót? Emlékszik még, milyen volt egy féltéglába beszélni? Maga elé tudja képzelni Orbán Viktort ősz hajszálak nélkül? Tíz évvel ezelőtt, 1998. december elsején indult el az [origo]. Most felidézzük, mi is jellemezte azt az évet, a Berényi családtól az Orbán-kormányon át a válságig.
Vágólapra másolva!

Berényiék

Forrás: RTL Klub
Bemutatkozott a Berényi család

500 rész - az 1998 szeptemberében tartott sajtótájékoztatón közöltek szerint eredetileg ilyen hosszúságúra tervezték a Barátok közt című sorozatot, amely azonban azóta ennek a sokszorosánál tart. 1998. október 26-án indult el a Berényi család és szomszédjainak zűrzavaros életét bemutató sorozat, és bár a színészek kezdetben egy nyelviskolai párbeszédgyakorlat stílusában beszélgettek egymással, a Barátok közt végül a döcögő rajt után egész profivá vált, és ma már kétmilliós nézettséget szállít megbízhatóan minden hétköznap este. 1998-ban azonban még a TV2 tűnt erősebbnek abetűforgatós Szerencsekerék-kel, a Lagzi Lajcsi-s Dáridó-val, a nagyon komoly Máté Kriszta által vezetett Forró nyomon-nal és más, mostanra feledésbe merült műsoraival.

Brazilverés

Forrás: Getty Images

Hazai közönség előtt nyertek

Zinédine Zidane akkor nem fejelt le senkit, de két góljával (egyébként mindkettőt fejjel szerezve) is nagyon emlékezeteset alakított az 1998-as franciaországi focivébé döntőjében. Szerencsétlen brazilok feltehetőleg sokkal inkább voltak elfoglalva a sztárjuk, Ronaldo körüli kavarással, mint a játékkal, és a meccset végül simán elveszítették a franciákkal szemben. Jellemző volt, hogy az 1998. július 12-i meccs kezdete előtt nem sokkal, 20.18-kor még azt közölte az MTI hírügynökségekre hivatkozva, hogy Ronaldo bokasérülése miatt nem lép pályára a kezdőcsapatban, húsz perccel később azonban cáfolta ezt a hírt, megjegyezve, hogy a vébé szervezőbizottsága vállalta a felelősséget a félretájékoztatásért. Az emlékezetes torna több meccsét a helyszínen követte végig az [origo] egyik munkatársa is, aki tíz év után is lelkesen idézte fel, hogy "láthattuk a későbbi világbajnokot, ahogy hármat vágnak a viccesen bemelegítő dél-afrikaiaknak, fanatikus angolokkal örülhettünk Scholes mesteri csavarásának Tunézia ellen, láttuk a norvég győzelmet a brazilok ellen vagy épp a hollandok alázását".

Divat

Forrás: AFP
Ők is felelősek voltak a holdjárók elterjedéséért

Holdjáró, csótányroppantó, patacipő, tócsalépő: csak néhány 1998 legsokkolóbb divatelemének gúnynevei közül. Hivatalos nevén az egybeplatform cipő viselői szerint pillekönnyű és szuperkényelmes, kritikusai szerint "ocsmány, nőietlen, idétlen és formátlan", ortopédszakemberek szerint pedig kifejezetten egészségtelen volt - olyannyira, hogy (állítólag) a divat elterjesztésében nagy szerepet játszó Spice Girls együttes egyik tagja komoly sérüléseket szerzett, és a bokáját is kificamította, amikor leesett a lábbelijéről. Az ókori görögök kotornusza és a japánok getája a kilencvenes évek végére legalább tízcentis, egybetalpú, lefelé enyhén kiszélesedő képződménnyé alakult át, melyben az űrhajósokra emlékeztető merev mozdulatokkal lehetett csak közlekedni - előbb csak a nőknek, majd később a férfiaknak is. A cipő erősen kötődött egy bizonyos társadalmi szubkultúrához: a diszkópatkányok és plázacicák világát még most is gyakran írják le úgy, mint amelyikben a holdjáró kötelező elem - annak ellenére, hogy ez a vaskos darab már legalább egy évtizede kiment a divatból - elvileg.