Nem lesz vizsgálat a bekiabáló fideszes ellen

Vágólapra másolva!
A legsúlyosabb büntetés a frakcióból történő kizárás lehetett volna, így a Fidesz frakcióigazgatója szerint okafogyottá vált az etikai vizsgálat a hétfői parlamenti ülésen bekiabáló Arnóth Sándor ellen. A képviselő, aki már hétfőn lemondott mandátumáról, azt kiabálta a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárnak, Iváncsik Imrének: "Lógni fogsz!"
Vágólapra másolva!

Nem lesz etikai vizsgálat a Fideszben Arnóth Sándor ellen, miután a politikus már lemondott képviselői mandátumáról parlamenti bekiabálása miatt - mondta az MTI-nek szerdán Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója. Szerinte a vizsgálat okafogyottá vált, hiszen az etikai bizottság által kiszabható legsúlyosabb büntetés a frakcióból való kizárás lehetett volna.

Arnóth Sándor hétfőn mondott le mandátumáról, miután a parlamenti ülésteremben az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban felszólaló Iváncsik Imrének, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárnak azt kiabálta be: "Lógni fogsz!". A lemondás bejelentése előtt Répássy azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak Arnóth ellen.

Kedden az MSZP hajdú-bihari szervezete után a szocialisták püspökladányi elnöke és az SZDSZ megyei elnöksége is felszólította Arnóthot, hogy teljesen vonuljon vissza a közéletből, és mondjon le püspökladányi polgármesteri tisztségéről is. A politikus azonban közölte, a képviselői mandátumáról való lemondással az ügyet lezártnak tekinti, így az nem érinti polgármesteri és kistérségi munkáját.

Ugyanazon a napon két fideszes politikus, Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és hajdú-bihari elnöke, Debrecen polgármestere és Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés fideszes elnöke is kiállt Arnóth mellett. Kósa azt mondta, hogy a lemondott képviselő "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért, és azonnal lemondott mandátumáról. A Fidesz alelnöke szerint több tucat politikus mondott már vállalhatatlan mondatokat, mint például azt, hogy "hazudtunk éjjel-nappal", de senkiben nem volt annyi tartás, mint Arnóth Sándorban.

Arnóth idén, június 2-án tette le a parlamenti esküt, miután a Fidesz a Hajdú-Bihar megyei listájáról őt jelölte a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választott Pálinkás József helyére. A politikus lemondásával ugyanaz a helyzet áll elő, mint néhány hónappal korábban, vagyis a Fidesznek ismét a Hajdú-Bihar megyei listáról kell valakit jelölnie. A listán Tiba István, Balmazújváros polgármestere következik, de a Fidesznek nem kötelező őt jelölnie, bárkit választhat, aki szerepel a listán.