Feloszlatta magát Bácsalmás képviselő-testülete

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

December 14-én időközi választás lesz Bácsalmáson, miután a település képviselő-testülete kedden feloszlatta magát - közölte Keresztury Mónika jegyző, a helyi választási iroda vezetője szerdán. A 14 tagú testületben nyolcan szavaztak igennel az önfeloszlatásra. A jegyző elmondta: a képviselők arról is döntöttek, hogy az időközi választás mintegy hétmillió forintot költségét - amit időközi választás esetén az önkormányzatnak kell biztosítania - kötvénykibocsátásból fedezik. A bevételt beruházásra szánták, de nincs egyéb forrás az önkormányzat költségvetésében. A képviselő-testület szeptember 18-i ülésén már kilencen javaslatot tettek az önfeloszlatásra, de Zalántai Endre polgármester akkor élt vétójogával.