A legnagyobb füle is neki van - miben rekorder még Gyurcsány?

Vágólapra másolva!
Hivatalban töltött idejét tekintve csak a rendszerváltás utáni korszakban rekorder Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki azonban sok más tekintetben is csúcstartó: ő a legmagasabb, neki van a legnagyobb fizetése, ő beszélt a legtöbbet a parlamentben, ő mosolygott a legnagyobb plakátról és ő minden idők legnépszerűtlenebb magyar miniszterelnöke is. Egyszer majdnem megválasztották a legrosszabb demokratának is.
Vágólapra másolva!

Hétfő óta Gyurcsány Ferenc a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök a rendszerváltás utáni időszakot figyelembe véve, hiszen immár kereken négy éve kormányozza az országot. Ez azonban csak az 1990 utáni időkben csúcs, valójában eltörpül néhány korábbi miniszterelnök mellett: Tisza Kálmán majdnem 15 évig volt hatalmon 1875 és 1890 közt, Bethlen István pedig több mint 10 évig volt hivatalban 1921 és 1931 közt. A Kádár-korban ugyan kisebb jelentősége volt a kormánynak, de Lázár György is 12 évig, 1975-től 1987-ig állt a minisztertanács élén.

Népszerűtlenségi rekord

Gyurcsány más tekintetben is rekorder: 2008 tavaszára például ő lett minden idők legnépszerűtlenebb miniszterelnöke: a Medián adatai szerint májusban a szavazók mindössze 19 százaléka látta volna szívesen "fontos politikai szerepben", ami a rendszerváltás óta a legrosszabb eredmény, hiszen Antall Józsefnek 25, Boross Péternek 39, Horn Gyulának 29, Orbán Viktornak 40, Medgyessy Péternek 37 százalék volt a legalacsonyabb népszerűségi mutatója. A legutolsó, szeptemberi felmérés szerint Gyurcsány népszerűsége 23 százalék, ami még mindig alulmúlja Antall legrosszabb napjait.

Magassági rekord

Kétségtelen azonban, hogy a rendszerváltás óta Gyurcsány a legmagasabb miniszterelnök: a Színes Bulvárlap által a pártoktól kapott adatok szerint Antall József 180 centiméter magas volt, Boross Péter 170, Horn Gyula 167, Orbán Viktor 174, Medgyessy Péter 180, Gyurcsány Ferenc pedig 188 centiméter.

Rekordfizetés

Gyurcsányé a legmagasabb miniszterelnöki fizetés is: Antall József még csak havi 97 500 forintot kapott, Gyurcsánynak azonban 2008. január 1-től már havi 1,5 millió forint az illetménye, ami csak részben az elmúlt több mint 15 év inflációjának következménye. Gyurcsány egyébként állítólag nem veszi fel ezt a pénzt, hanem vállalkozásainak osztalékából él, a kormányfői illetményt pedig jótékony célra fordítja.

Óriásplakát-rekord

Gyurcsányé volt a legnagyobb óriásplakát: a 2006-os választási kampányban a kormányfő egy majdnem 1700 négyzetméteres hirdetésről nézett le egy zuglói panelház oldaláról. A hirdetés több mint négyszer nagyobb volt a Budapesten megengedett legnagyobb plakátnál, amiért a kerületi önkormányzat el is rendelte eltávolítását. Az óriás Gyurcsány azonban a választásokig a helyén maradt.

"Rossz demokrata"-rekord

2006 októberében kis híján elnyerte az openDemocracy nevű szervezet "Rossz demokrácia díjat". Gyurcsány az őszödi beszéd kiszivárgása után sokáig magasan vezetett az internetes szavazáson a Thaiföldön katonai puccsot végrehajtó Sonthi Boonyaratglin tábornok előtt, de végül néhány szavazó megmentette a leégéstől: egy program segítségével szavazatokkal bombázták a weboldal szerverét, ami emiatt megbénult. A havi "Rossz demokrácia díjat" így a magyar hackerek nyerték.

Beszéd-rekord

Bár az Országgyűlés honlapján csak 1998 óta találhatók adatok, ezek alapján Gyurcsány a legtöbbet felszólaló miniszterelnök. Míg miniszterelnökként, 1998-2002 között Orbán Viktor 166-szor szólalt fel a parlamentben, Gyurcsány 2002-2006 között (a ciklus felében ő volt a miniszterelnök) 201-szer, 2006 óta pedig 127-szer beszélt az ülésteremben. Az önálló indítványok számában is jócskán megelőzi Orbán Viktort: míg utóbbi miniszterelnöksége idején csak egy önálló indítványt nyújtott be, Gyurcsány kormányfőként nyolcat.