225 ezer elsős ment iskolába először hétfőn

Vágólapra másolva!
Véget ért a nyári szünet az ország általános és középiskoláiban, hétfőn reggel mintegy 1,3 millió diákot vártak országszerte a tanintézetekben. Közülük 225 ezren elsősök.
Vágólapra másolva!

Ma reggel 1 millió 363 ezer tanuló számára ért véget a közel két- és fél hónapos nyári vakáció és kezdődött meg a tanítás az ország általános és középiskoláiban. Közülük mintegy 225 ezren elsősök.

Az oktatási tárca tájékoztatása szerint az új tanévben az általános iskolákban 101 ezer, a szakközépiskolákban 46 300, a gimnáziumokban 43 300, a szakiskolákban 31 700, míg a speciális szakiskolákban 2800 elsős ül be az iskolapadba.

Idén általános iskolában a tavalyi 809 ezerrel szemben 795 ezer diák tanul majd. Szakközépiskolákban a diákok száma 240 ezer - tavaly 242 ezren voltak. Gimnáziumokban 197 811 gyerek tanul az idei tanévben, ami kevesebb a tavalyi számnál, amikor kevéssel 200 ezer felett volt a középiskolások száma. A szakiskolákban is kevesebb - mintegy 122 ezer - gyereket várnak, a tavalyi 123 ezerrel szemben. Speciális szakiskolákba idén 9 800 diák jár majd.

A most induló tanévben a diákok 181 napot járnak majd iskolába, a tanítás 2009. június 15-ig tart. A diákok először októberben pihenhetnek majd, az őszi szünet október 27-31-ig tart. Téli vakációra december 22-31. között mehetnek a tanulók, míg a tavaszi szünet április 9-14. között lesz.