Próbál örülni a savanyú szőlőnek az MSZP

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ keményen visszautasította a kormányfő programját, és bár az [origo] által megkérdezett szocialisták nem örültek ennek, mégis próbáltak jó képet vágni a történtekhez. Szerintük az SZDSZ zsarolja az MSZP-t és próbál minél határozottabbnak tűnni, hogy visszanyerje támogatóit, de a kezdeti keménység alábbhagy majd és megenyhülnek a szabad demokraták. Igaz, akadt olyan szocialista képviselő is, aki szerint Gyurcsány távozásán gondolkozni sem túl merész ötlet.
Vágólapra másolva!

"Ez az első zsarolási fázis, ami a lehetséges szavazóiknak szól, ezért nem kell annyira komolyan venni" - így minősítette az [origo]-nak egy, a téma érzékenysége miatt nevének elhallgatását kérő MSZP-s képviselő az SZDSZ szombati bejelentését, miszerint a liberális párt számára elfogadhatatlan a kormány új, gazdaságélénkítő programja.

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán hozta nyilvánosságra az adórendszer átalakítását több lépésben bemutató tervezetét. Kiss Péter, az MSZP alelnöke pénteken arról beszélt egy interjúban, hogy a program felhívás keringőre az SZDSZ felé, és nem tartotta lehetetlennek a koalíció felélesztését.

Az SZDSZ kétnapos hétvégi ügyvivői ülésén viszont úgy ítélte meg, hogy a program csak az MSZP és Gyurcsány politikai túlélését szolgálja, így nem fogadható el még tárgyalási alapnak sem. Horn Gábor ügyvivő a párt döntését azzal indokolta, hogy nem ilyen adópolitikai és gazdasági csomagra vártak, hiszen Gyurcsány programja nem csökkenti radikálisan a közterheket, és szó sem esik benne egykulcsos adóról.

Pozíciófogás, taktika

Az SZDSZ-es elutasításról kérdeztünk több szocialista politikust, akik valamennyien azt mondták, hogy az egykori koalíciós partner sokkal inkább politikai taktikázásból húzta le az új programot, nem pedig annak tényleges hiányosságai alapján. "Nem örülünk neki, de világos, hogy pozíciófogás a részükről" - mondta egyikük, hozzátéve: a szabad demokraták pontosan tudják, hogy ha előrehozott választások lesznek, akkor nagy az esélye, hogy a jelenleg alig pár százalékos támogatottságú párt "eltűnik".

"Az lett volna a meglepetés, ha Fodor Gábor kiáll, és azt mondja: végre, ezt vártuk, alig várjuk, hogy megszavazhassuk" - mondta vasárnap az [origo]-nak az MSZP szóvivője, Nyakó István, aki megjegyezte, hogy még a koalíciós időszakban sem volt ilyen olajozott az együttműködés a két párt között. A szocialista képviselő szerint mindössze arról van szó, hogy a kormány egyes elképzeléseit elfogadhatónak tartják, más javaslatokkal viszont nem értenek egyet. "Ahogy az egy ellenzéki párttól elvárható" - jelentette ki Nyakó.

Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető már szombaton kijelentette: az MSZP kész a javaslatok megtárgyalására a "törvénytervezetek parlamenti vitájában, és a már megindult szakértői, társadalmi és politikai konzultációkon is". "Éppen ezért várjuk a javaslataikat, hiszen, ha tényleg konstruktív ellenzéknek tartják magukat, akkor kevés azt mondani a programra, hogy "elfogadhatatlan" - tette hozzá a szocialista párt szóvivője.

Ha bukik az adóterv, megy a kormány

Gyurcsány Ferenc már pár órával adó- és járulékváltoztatási elképzeléseinek közzététele után arról beszélt, hogy lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényekhez szorosan kapcsolódó költségvetést. Nyakó István az SZDSZ szombati bejelentése után korainak tartotta, hogy jóslatokba bocsátkozzon arra nézve, mi lesz a sorsa a programnak, illetve - ha tartja a szavát - a kormányfőnek. "A szavazás pillanatában fog eldőlni" - mondta a szocialisták szóvivője utalva arra, hogy addig még sok minden történhet.

A miniszterelnök nem először hozakodott elő távozásával, idén májusban már beszélt arról, hogy a költségvetés elbukása esetén lemond. "Két nagyon fontos törvény van, a költségvetés és az adó. Ha ezt a két nagyon fontos jogszabályt a kormány nem tudja kézben tartani, akkor a kormány nem maradhat hatalmon" - mondta akkor Gyurcsány Ferenc külföldi újságírók előtt a Reuters hírügynökség szerint.

Ügyvezető miniszterelnök lenne, amíg nincs utód

A magyar alkotmányos berendezkedés jellemzője, hogy a kormány megbízatása teljes egészében a miniszterelnök személyéhez kötődik, ezért Gyurcsány esetleges távozásakor az egész kabinetnek mennie kell (ugyanez a helyzet, ha a miniszterelnök meghal, elveszti a választójogát, összeférhetetlenné válik, vagy ha az országgyűlés megvonja tőle a bizalmat). A lemondás a gyakorlatban egy írásbeli nyilatkozattal történik, amit a miniszterelnök a köztársasági elnök útján az országgyűlés elnökéhez intéz. A köztársasági elnöknek ezt nem kell elfogadnia, a lemondás benyújtásával máris megszűnik a kormányfő megbízatása.

Korábban a törvény ilyen esetben megszabott egy harmincnapos lemondási határidőt, ezt azonban az Alkotmánybíróság 2004-ben alkotmányellenesnek találta. A testület szerint a miniszterelnök a lemondása után már csak ügyvezető miniszterelnöknek számít, ami azt jelenti, hogy - bár hivatalban marad utódjának megválasztásáig - a hatalma korlátozott. Például nem nevezhet ki, vagy menthet fel minisztert, nem köthet nemzetközi szerződéseket, és jogszabályokat is csak bizonyos halaszthatatlan esetekben hozhat.

Sokáig persze nem maradhat irányítás nélkül az ország, az alkotmány értelmében a kormányfő lemondása után harminc napon belül a köztársasági elnöknek javaslatot kell tennie az új miniszterelnök személyére, aki - ha a parlament támogatja - kormányt alakíthat, és kormányprogramot hirdethet.

Kalandos ötlet

Az [origo] által megkérdezett egyik szocialista képviselő nem tartott elképzelhetetlennek olyan forgatókönyvet sem, amelyben szerepel Gyurcsány Ferenc távozása, igaz, ezt a véleményt egyetlen másik általunk megkérdezett szocialista sem osztotta és az ötlet felvetője is névtelenséget kért. Szerinte felmerülhet, hogy az SZDSZ fennmaradása érdekében együttműködne a Fidesszel és a Magyar Demokrata Fórummal egy szakértői kormány felállításában, hogy ne csak kihúzza 2010-ig, de meg is erősödjön a roppant népszerűtlen miniszterelnök padlóra küldésének köszönhetően.

A meggyengült szabad demokratáknak "látványos eredményt" kell produkálniuk - ebbe beleillik a mostani kemény elutasítás -, mert nemcsak az előrehozott választáson veszíthetnek rajta, akkor sem tudnak megerősödni, ha még két évig - akár kívülről, akár egy visszaállított koalícióban - támogatják a Gyurcsány-kormányt.

Bár a szakértői kormányzás lehetősége ritkán merül fel, a névtelenül nyilatkozó képviselő szerint nem elképzelhetetlen, hogy erre játszik a koalíciós szerepben és belső botrányaiban megtépázott SZDSZ. "Ők lennének Gyurcsány megbuktatói, és maradna másfél-két évük az építkezésre 2010-ig, miközben az elkerülhetetlen megszorító intézkedéseket egy független kormány hozná meg, amely simán leváltható a választások után" - mondta. A Fidesz szerinte szintén számolhat ezzel a megoldással, hiszen ők is jól járnának, ha nem nekik kellene - mint mondjuk egy előrehozott választás után - nekilátni az állami kiadások lefaragásának. "Persze az is lehet, hogy a kemény indítás után az SZDSZ végül visszatér a kompromisszumos megoldáshoz, ezért most még korai lenne eldönteni, hogy meg kell-e ijedni, vagy csak színjátékról van szó" - tette hozzá.