Kiraboltak egy mentőautót Budapesten

Vágólapra másolva!
Intubáláshoz szükséges eszközök, valamint altatáshoz használt kábítószer volt abban a táskában, amit vasárnap loptak el egy mentőautóból Budapesten. Az eszközök elengedhetetlenek az életmentéshez, ezért a mentők azt kérik, a tolvaj tegye le a táskát a mentőállomás elé.
Vágólapra másolva!

Kiraboltak egy, a csepeli állomáshoz tartozó mentőautót Budapesten, a IX. kerületi Illatos úton - számolt be az RTL Klub Híradója. A kocsit ismeretlenek feltörték, majd elemelték az úgynevezett reanimációs táskát, amely az újraélesztésekhez szükséges. Az eset még vasárnap hajnalban történt, a mentők azért fordultak a tévéhez, hogy visszakapják az életmentéshez szükséges felszerelést.

A csepeli mentőket vasárnap hajnalban riasztották az Illatos úti lakótelephez. Felmentek a beteghez, az autót pedig bezárták, de amíg ők a beteggel foglalkoztak, ismeretlenek feltörték a rohamkocsit és ellopták belőle a reanimációs táskát. A táskában az intubáláshoz szükséges eszközök, valamint altatáshoz használt kábítószer volt. A táska értéke körülbelül 2-300 ezer forint lehet, pótolni azonban nagyon nehéz a felszereléseket.

Lejtényi József, a csepeli mentőállomás egyik gépkocsivezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: a felszerelés egy részét már beszerezték, de csak kölcsönbe kapták a többi állomástól, így mindenképp szeretnék visszakapni a táskát. Ezért a mentők azt kérik, aki tud valamit a lopásról, jelezze a rendőrségen, vagy ha a tolvaj visszaszolgáltatná a felszerelést, akkor rakja le a táskát egy mentőállomás elé.

Lejtényi szerint az eset után már nem merik őrizetlenül hagyni az autót, így például vasárnap délután is a kocsiban maradt a járművezető, amíg a rendőrök ki nem érkeztek a helyszínre.