Buszt lopott egy kaposvári buszsofőr

Vágólapra másolva!
Csütörtökön eltűnt a kaposvári telephelyről egy Ikarus autóbusz. A járművet egy buszsofőr lopta el, majd eladta az ismerősének - derült ki a nyomozás során. A rendőrök egy kadarkúti udvaron találtak rá a buszra.
Vágólapra másolva!

Ellopott egy Ikarus autóbuszt a Kapos Volán Zrt. kaposvári telephelyéről egy buszsofőr, és félmillió forintért eladta az ismerőségnek - közölte Kemény Gábor, a Kaposvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője hétfőn.

Kemény Gábor tájékoztatása szerint az 1983-ban gyártott, két és fél millió forint értékű autóbusz eltűnését még csütörtökön jelentették a rendőrségen, ezután az ügyben ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást.

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során a gyanú néhány órán belül a buszsofőrre terelődött. A gyanúsított kihallgatásával egy időben a rendőrök egy kadarkúti udvaron megtalálták az ellopott buszt, amelyet már elkezdtek szétszerelni - számolt be a részletekről a bűnügyi osztály vezetője. A buszsofőr végül beismerte, hogy az autóbuszt ő tulajdonította, majd adta el.