Ennél csak három nagyobb árhullám volt a Tiszán

Vágólapra másolva!
Minden idők negyedik legnagyobb árhulláma vonul le a Felső-Tiszán, de a vízügyesek szerint nem kell attól tartani, hogy lakott területet öntene el, a víz a töltések közt marad. A megáradt folyó nagy mennyiségű szemetet sodor magával, amit ukrajnai és romániai illegális lerakókból mosott ki. Hétfő reggel tetőzött a Hernád, miközben már árad a Sajó is. A védekezés költsége meghaladta a 120 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Már a legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Tisza felső, Tiszabecs és Vásárosnamény közötti szakaszán - jelentette be Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Fetikövizig) vezetője. Az Országos Vízjelző Szolgálat adatai szerint a folyó vízszintje Tiszabecsnél 24 óra alatt több mint egy métert emelkedett, hétfőn 14 órakor 570 centiméterrel tetőzött, 18.00 óráig már l8 centimétert apadt.

A folyó vízgyűjtő területén hullott jelentős mennyiségű eső miatt minden idők negyedik legnagyobb árhulláma várható, de az előrejelzések szerint a vízszint nem éri el a töltések koronáját, vagyis nem fenyeget lakott területeket - mondta az [origo]-nak Gallyas István, a Fetikövizig szóvivője.

Ennek ellenére óvintézkedésként megerősítik a Tisza gátját két beregi szakaszon - mondta Jüttner Csaba, Vásárosnamény polgármestere. A fővédvonal résznek számító az úgynevezett kismadai gátat és a kisvarsányi nyúlgát kell megerősíteni. A töltést már lekaszálták, a tervek szerint lefóliázzák és homokzsákokkal megemelik. Egyelőre két sor homokzsák kerül a gátkoronára, a további magasítás attól függ, hogy milyen nagyságú vízállást jeleznek előre a Tiszán a vízügyi szakemberek.

A Kraszna romániai szakaszán még árad, hétfő reggel Domahidánál 590 centiméter volt a vízállás, harmadfokú készültség van érvényben. Magyarországon, Ágerdőmajornál 566 centimétert mértek, ez másodfokú készültséget jelent. A folyó lassan tovább árad. A Szamoson a Tisza visszaduzzasztó hatása okoz gondot, a folyó vásárosnaményi torkolati részén most elsőfokú a készenlét, egyelőre figyelőszolgálatot tartanak a vízügyi szakemberek.

Szemetet hoz a víz

A megáradt Tisza fákat, gallyakat és az árterületről illegálisan lerakott, nagy mennyiségű szemetet sodor magával. A szemetet ukrán és román területről sodorja magával a Tisza és a Szamos, néhol a vízfelület 60-70 százalékát is beborítja. A Tiszán már Tiszatelek környékén jár az első, nagy mennyiségű úszó szemétszőnyeg. A magyar hatóságok a szomszédos országok társhatóságainál sürgetnek intézkedést az ottani árterületek illegális szemétlerakóinak felszámolására.

Tiszaadony és Aranyosapáti, Balsa és Kenézlő, Tiszatardos és Tiszalök, valamint Tiszacsege és Ároktő között leállították a kompforgalmat. Tiszalúc és Tiszadob között a nagymennyiségű uszadék miatt szétszerelték a pontonhidat, amelyet várhatóan egy héten belül újra összeállítanak. A komp itt sem jár.

Ócsanálosál tetőzött hétfő reggel az áradó Hernád, amelynek teljes magyarországi szakaszán továbbra is harmadfokú a készültség - mondta a TV2 reggeli műsorában Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője. A folyó vize itt szétterült, ezért lassabban árad, mint a felsőbb szakaszokon. Hidasnémetinél a tetőzés óta már 170 centimétert apadt a vízszint. Az árhullám a korábbi tapasztalatok szerint 5-8 nap alatt vonulhat le teljesen a folyón.

Az áradás hétfőn elérte a Sajót is (ebbe a folyóba torkollik a Hernád), emiatt délután egy órakor lezárták a Muhi és Köröm közötti út egy szakaszát a forgalom elől. Borsodban jelenleg már hét út egy-egy szakasza járhatatlan az árvíz miatt. A Hernád áradása miatt nem lehet közlekedni a Novajidrány és Vizsoly, a Pere és Hernádszentandrás, a Sajólád és Bőcs, a Fügöd és Ináncs, a Kiskinizs és Hernádkércs, valamint a Halmaj és Kiskinizs közötti út egy-egy szakaszán.

18 különböző folyón és patakon, 754 kilométer hosszan zajlik jelenleg védekezés, melynek költsége már meghaladta a 120 millió forintot - közölte Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter hétfő délután budapesti sajtótájékoztatóján. A védekezésben eddig százezer zsákot, ötezer köbméter homokot és tizenötezer négyzetméter fóliát használtak fel.