Kilenc Balatonon táborozó gyerek került kórházba

Vágólapra másolva!
Hányással és hasmenéssel járó megbetegedés miatt már kilenc gyerek került kórházba egy balatonszepezdi gyerektáborból. Az ÁNTSZ vizsgálja, mi okozhatta a tüneteket.
Vágólapra másolva!

Hányás és hasmenéses tünetek miatt kilenc gyereket és egy felnőttet szállítottak az ajkai kórházba vasárnap este egy balatonszepezdi táborból - közölte Kanizsai Judit, az ajkai kistérségi tisztifőorvos hétfőn. A megbetegedések okát a helyszínen és a betegektől vett székletminták alapján az ÁNTSZ veszprémi laboratóriumában is vizsgálják - tette hozzá.

A táborban öt felnőtt és 40 gyermek üdül. Nyári Ildikó, az ajkai kórház igazgatója elmondta: értesítést kapott Balatonszepezdről, hogy hétfőn is szállítanak még a táborból gyermekeket a kórházba, ám arról egyelőre nincs információja, hogy hány beteget kell elhelyezniük.