Tapaszokról kérdezik a mentők Kolonics edzőjét

Vágólapra másolva!
A kedden elhunyt olimpiai bajnok kenus, Kolonics György testén látott tapaszokról kérdezi nyílt levélben edzőjét a mentők rohamcsapata, akik szerint mindent megtettek, amit csak lehetett. A mentőknél fegyelmi van folyamatban egy irányító ellen, mert lehet, hogy lett volna olyan kocsi, amelyik hamarabb ért volna a sportoló rosszullétének helyszínére.
Vágólapra másolva!

Nyílt levelet írtak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Központi Rohamcsapatának tagjai a Kolonics György, kedden elhunyt olimpiai bajnok kenus ellátása kapcsán őket ért bírálatok miatt. A Ludasi Róbertnek, Kolonics edzőjének címzett levélben egyebek mellett azt kérdezik, az edző miért nem beszél arról, milyen tapaszok voltak a sportoló testén, és vajon milyen szerepet játszhattak ezek a bekövetkezett tragédiában.

A rohamcsapat nyílt levele visszautasítja azokat a feltételezéseket, amelyek a mentőket hibáztatják a történtekért, és hangsúlyozza, hogy a mentők a legjobb szakmai tudásuk szerint dolgoztak. A levélírók felidézik, hogy Kolonics többek nyilatkozatai szerint korábban is szédülésre panaszkodott fizikai megterhelés hatására.

"Nem tudom, milyen tapaszokról beszélnek a mentősök, ezt be is kell bizonyítani" - mondta Ludasi Róbert az MR1 Kossuth Rádiónak. Az edző szerint nincs miért bocsánatot kérnie, és ismét megkérdőjelezte a mentők szakértelmét. Azt mondta, a levelében egy szó sincs arról, hogy hány perc alatt értek ki. Az edző jellemzőnek tartja a mentők szakértelmére, hogy az ő vérnyomását sem tudták előszörre megmérni.

A mentősök levelükben emlékeztetnek arra, hogy a keringés leállása utáni első tíz perc alatt gyakorlatilag nullára csökken annak a valószínűsége, hogy az újraélesztés hatására a vérkeringés, illetve a légzés újraindul. Az emberi agy átlagosan 4 percet bír ki oxigén nélkül úgy, hogy nem szenved maradandó károsodást. Kolonics pedig ezeket a perceket a vízen töltötte, tehát ha egy mentőegység bevetésre készen várakozik a parton, akkor is nagyon rossz esélyekkel kezdhették volna meg az újraélesztést - állítják a levélírók.

A rohamcsoport szerint az aznap szolgálatot teljesítő mentésirányító az irányító csoport egyik legrutinosabb munkatársa, aki azért indította el a Markó utcából a központi rohamkocsit, mert ez volt a legközelebbi legmagasabb szintű bevethető mentőegység, aminek felszerelésével George Bush amerikai elnök egészségügyi csoportfőnöke is meg volt elégedve. Az edző állításával ellentétben - írják a levélben - a rohamkocsikban van defibrillátor, de a közhiedelemmel ellentétben ez nem nyújt garanciát a sikeres újraélesztésre.

A mentőszolgálatnál fegyelmi vizsgálat van folyamatban a mentésirányító ellen, mert felmerült, esetleg lett volna olyan mentőautó, amelyik hamarabb érkezhetett volna a csepeli csónakházhoz. A kétszeres olimpiai bajnok kenus kedden edzés közben lett rosszul. Társa, Kozmann György és Ludasi megpróbáltak segíteni rajta, de ez a kiérkező mentősöknek sem sikerült. Az edző azt állította, a mentősök 37 perc alatt értek a csepeli telepre, az OMSZ szerint viszont a bejelentéstől számítva 20 perc alatt kiértek.