Medvecsalád bukkant fel Aggteleken

Vágólapra másolva!
Az Aggteleki Nemzeti Park természetőrei barnamedvék lábnyomaira bukkantak - írja a keddi Blikk. Az állatok a park látogatóktól elzárt területén rejtőznek.
Vágólapra másolva!

Barnamedvecsalád nyomaira bukkantak az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi őrei - olvasható a keddi Blikkben. Rózsa Sándor, az őrség vezetője elmondta: több helyen lábnyomokat találtak, melyeket lefotóztak és gipsszel kiöntöttek. A szlovák természetőrökhöz fordultak szakmai segítségért, a feltételezések szerint egy anyáról és idei születésű bocsáról van szó.

A medvék búvóhelyéről a napilapnak csak annyit árultak el a természetőrök, hogy látogatóktól elzárt, szigorúan védett területen van. A kirándulókat arra kérik, hogy csak a kijelölt ösvényeket használják a medvék nyugalma és a saját biztonságuk érdekében.

Korábban éltek medvék ezen a területen: 1943-ban itt volt Horthy Miklós medvéskertje, de az állatok elpusztultak a világháborúban.