Vágólapra másolva!
Pár nap múlva zárult volna le annak az ügynek a nyomozása, amelyben hivatali visszaéléssel gyanúsítják Benedek Fülöp korábbi államtitkárt, az ügyészség azonban ismét kitolta a határidőt. A gyanúsított neve keveseknek lehet ismerős, valójában azonban egy kiváló kapcsolatokkal rendelkező, évek óta kulcspozíciókat betöltő állami vezetőről van szó. Barátai és vadásztársai között tudhatja Magyarország talán leggazdagabb emberét és egyik korábbi miniszterelnökét. A nyomozásról kevés részletet tudni, az [origo] azonban rátalált egy érdekes szálra.
Vágólapra másolva!

Szokatlan helyzetben találta magát a Fejér megyei és a székesfehérvári körzeti földhivatal több munkatársa és korábbi alkalmazottja tavaly nyár elején. Ügyészségi nyomozók jelentek meg náluk, akik hivatali visszaélés gyanújával folytattak eljárást, és egy határozat megszületésének körülményeiről faggatták őket. Ez volt a kezdete annak a nyomozásnak, amely idén tavasszal látványos fordulatot vett, ekkor derült ki ugyanis, hogy az egyik gyanúsított egy magas rangú állami vezető: Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) korábbi szakállamtitkára, jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese. Benedek tagadja, hogy törvénytelenséget követett el, az ügyészségi eljárás pedig még zajlik, egyelőre vádemelés sem történt.

A nyomozás egy pákozdi ingatlanügylet kapcsán indult. A Székesfehérvár melletti település határában lévő, közel 202 hektáros telket 2006 áprilisában hirdette meg eladásra az állami tulajdonú földeket kezelő Nemzeti Földalap. A hirdetményben 30 millió forintban jelölték meg a minimális árat, de az ingatlan végül ennek a háromszorosáért kelt el. A vevő egy székesfehérvári vállalkozó volt, aki csak azzal a feltétellel volt hajlandó beszélni az ügy részleteiről, ha nem közöljük a nevét. "A fiam lovas kaszkadőr, ezért kerestem olyan területet, amely alkalmas a gyakorlásra" - magyarázta az üzletember az [origo]-nak, de megerősítette azt a korábbi híradásokban megjelent információt is, hogy tervei között szerepelt üdülő, illetve golfpálya kialakítása is az ingatlanon. A vállalkozó szerint ehhez az óriásberuházáshoz egy norvég befektető biztosította volna a tőkét.

Besorolás kérdése

Ebből az elképzelésből azonban várhatóan már semmi nem lesz, a telek egy jó darabig megmarad birkalegelőnek - a tulajdonos szerint ugyanis a jelenlegi körülmények között csak erre tudják használni. A golfpályára vagy hasonló nagyberuházásokra vonatkozó tervek az ingatlan besorolásán úsztak el. A telek korábban honvédségi lőtér volt - mondta az [origo]-nak Takács János pákozdi polgármester -, de amikor a Nemzeti Földalap 2006 tavaszán meghirdette eladásra, akkor már "rét, szántó, erdő, legelő" kategóriában volt nyilvántartva. A székesfehérvári vállalkozó csak úgy vághatott volna bele bármilyen beruházásba, ha előtte mentesíti a területet a honvédségi időkből ottmaradt lőszerektől és aknáktól, ehhez viszont szüksége volt arra, hogy átminősítsék a területet. Hivatali nyelven ez a "művelésből való kivonás", amire a földhivataltól kellett engedélyt kérnie.

A vállalkozó az [origo]-nak elmondta, hogy első alkalommal elutasították a kérelmét. Erre az adhatott okot, hogy ekkor már folyamatban volt a pákozdi ingatlan becsatolása a védett természeti területeket felölelő Natura 2000 programba. Az ide tartozó ingatlanokon semmiféle beruházást nem szabad végrehajtani, sőt, a tulajdonost kötelezik az élővilág állapotának megőrzésére. A védettség azt jelenti, hogy a lőszermentesítés is tilos, az ingatlan sorsát figyelemmel követő Takács János pákozdi polgármester szerint legalábbis egy ilyen eljárás azzal jár, hogy fél méter vastagságban le kell szedni a talaj felső rétegét, ami után nem sok marad a felszínen lévő növényzetből. Az ingatlantulajdonos azt mondta, hogy az adásvételi szerződés aláírásakor a terület még nem tartozott a Natura 2000-be, de az FVM munkatársai jelezték számára, hogy várható a védett övezetbe való besorolás. Ehhez nem volt szükség nagy jóstehetségre, a környezetvédelmi miniszter ugyanis már egy 2005-ös rendeletben közzétette a Natura 2000-be sorolni tervezett területeknek a helyrajzi számát - köztük a pákozdi telekét.

Védett növények

A székesfehérvári vállalkozó által megvásárolt terület a rajta található szubpannon sztyeppék nevű növényzet miatt vált védetté, aminek véglegesítése 2006. december 8-án történt meg, amikor lezárták a Natura 2000 programba tartozók listáját - derül ki a tájékoztatóból, amelyet a környezetvédelmi tárca küldött az [origo] kérdésére. Két nappal a lista lezárása előtt - 2006. december 6-án - azonban született egy újabb határozat a székesfehérvári földhivatalban a pákozdi ingatlan ügyében, és ez - mint az az ügyészség közleményéből kiderül - már kedvező volt a tulajdonos számára. Elrendelték, hogy egy évre - a növényzetet minden bizonnyal károsító lőszermentesítés idejére - kivonják a művelésből a területet. Az ügyészség egy bejelentés alapján szerzett tudomást erről a határozatról - közölte kérdésünkre a Fejér megyei ügyészség szóvivője, Várhomokiné Rabi Noémi -, amelyet megvizsgálva arra jutottak, hogy törvénysértő döntést hozott a földhivatal, és ezért óvást nyújtottak be. A hivatal ezt nem fogadta el, az ügyészség azonban bírósághoz fordult, amely neki adott igazat, így vissza kellett vonni a pákozdi ingatlanról szóló határozatot.

Ekkor még nem volt szó bűncselekményről, az ügyészség azonban a vizsgálódásai során arra jutott, hogy "a földhivatal nem jogértelmezési tévedés eredményeként, hanem a földhivatalt felügyelő államtitkárnak a jogellenes befolyására hozott törvénysértő határozatot" - olvasható a hatóság közleményében. Ennek nyomán kezdte meg a nyomozást tavaly júliusban a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség, amely a korábbi szakállamtitkár, vagyis Benedek Fülöp mellett annak egy "vezető beosztású munkatársát", valamint a Fejér Megyei Földhivatal volt vezetőjét és a Székesfehérvári Körzeti Földhivatal egyik munkatársát gyanúsította meg.

Forrás: MTI
Még FVM-es posztjához kötődik a gyanúsítás (a képen Gráf József miniszterrel)

A gyanúsítottak tiltakoztak az eljárás ellen, szerintük ugyanis nem történt bűncselekmény. Benedek meggyanúsított munkatársa az [origo]-nak emlékeztetett arra, hogy egy 2006-ban hatályos kormányrendelet szerint a Natura 2000-be való besorolást felülírhatta, ha felmerült az "emberi egészség vagy élet védelme". Márpedig a pákozdi telek egy tűzszerészeti felmérés megállapításai szerint annyira szennyezett lőszerekkel és robbanószerkezetekkel, hogy a területen életveszélyes járni - jegyezte meg. A pákozdi polgármester is megerősítette, hogy a telek veszélyes.

Egy éttermi találkozó

A még folyamatban lévő nyomozás miatt szűkszavúan nyilatkozó ügyészség szóvivője, Várhomokiné Rabi Noémi kérdésünkre annyit elmondott, hogy korrupcióra utaló adatot nem találtak az eljárás során, tehát nincs olyan információ, amely szerint az állítólagos hivatali visszaélés valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe történt volna. A szóvivő arra a kérdésünkre már nem kívánt válaszolni, hogy találtak-e valamilyen kapcsolatot a gyanúsítottak és az ügyben érintett pákozdi ingatlan tulajdonosa között, az [origo] ugyanakkor kiderítette, hogy vannak ilyen kapcsolódási pontok.

A székesfehérvári vállalkozó azt mondta, hogy ő nem kért meg senkit arra, hogy eljárjon az ügyében. Közölte azt is, sem az ingatlanvásárlás előtt, sem a szerződés aláírásakor nem került kapcsolatba Benedek Fülöppel, de megjegyezte, az adásvétel után találkozott vele. "Egy több tízmilliárdos bioetanolgyár-beruházás kapcsán tárgyaltunk az ehhez szükséges kukoricabeszerzésről" - mondta az üzletember, aki szerint a megbeszélés egy étteremben zajlott, a pákozdi ingatlan ügye pedig nem került szóba. Kérdésünkre hozzátette, arra nem emlékszik, hogy erre a találkozóra az ügyészség által vitatott földhivatali határozat meghozatala előtt vagy után került-e sor.

Egy régi ismeretség

Van azonban más kapcsolódási pont is. A vállalkozó az [origo] munkatársával telefonon folytatott beszélgetés során elejtett egy olyan megjegyzést, hogy ismeri Benedek Fülöpnek az ügyészség által meggyanúsított korábbi munkatársát, akivel egy barátja, Szikszai Sándor révén találkozott. Ennek a kapcsolatnak azért lehet jelentősége, mert Szikszai tagja a Benedek által vezetett tiszapüspöki vadásztársaságnak, és üzleti kapcsolatban is állnak, tehát minden bizonnyal jól ismerik egymást.

Szikszai - akit saját bevallása szerint a földhivatali ügyben nyomozó ügyészség tanúként hallgatott meg - az [origo]-nak megerősítette, hogy "jó ismerőse" a pákozdi ingatlant megvásárló vállalkozónak és a korábbi FVM-es munkatársnak, valamint jó viszonyt ápol Benedekkel is. Kérdésünkre kijelentette ugyanakkor azt is, nem kérte meg Benedeket arra, hogy segítsen ismerősének az akadozó földhivatali ügy elintézésében. A volt szakállamtitkár gyanúsított exmunkatársa is azt állította kérdésünkre, hogy ennek az ismeretségnek nem volt szerepe a történetben.

Benedek Fülöp adott ugyan egy interjút az [origo]-nak ehhez a cikkhez, de közölte, tartja magát ahhoz a korábbi fogadalmához, hogy az eljárás végéig nem válaszol az üggyel kapcsolatos kérdésekre. A nyomozás eredetileg már június 9-én lezárult volna, de az ügyészség közleménye szerint a volt szakállamtitkár vitatta bűnösségét, és "érdemi védekezést terjesztett elő", ezért az eljárást július 16-ig meghosszabbították. A Fejér megyei főügyész, Juhász András csütörtökön az [origo]-val közölte, hogy további hosszabbításról döntöttek, így a nyomozás lezárása már csak ősszel várható.