Kiválasztották az augusztus 20-i ünnep szervezőjét

Vágólapra másolva!
Lezárult az augusztus 20-ára kiírt közbeszerzési pályázat, a győztes konzorcium valamivel több mint 241 millió forintért szervezi az állami ünnepség rendezvényeit. A nyílt tenderen hárman indultak.
Vágólapra másolva!

Nettó 241,6 millió forintért valósítja meg az augusztus 20-i állami ünnepség rendezvényeit a pályázaton nyertes konzorcium - jelentette be a Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteken. Az augusztus 20-ai állami ünnep és más országos jelentőségű rendezvények megszervezésére kiírt pályázatot a Pyro-ker 2000. Kft., az Omega Trading Kft. és a Privatex-pyro Hungary Kft. alkotta konzorcium nyerte. A pályázat nyílt volt, bármely cég indulhatott, amely megfelelt a kiírásban megfogalmazott műszaki, pénzügyi feltételeknek. A kiírásra három ajánlat érkezett.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy tavaly nettó 251 millió forintba került az állami ünnepség, de akkor már az előző este is voltak rendezvények. Az idei összeg tartalmazza az augusztus 20-i ünnepség hagyományos elemeit, a tűzijátékot, a zászlófelvonást, a tisztavatást és néhány egyéb programot is. A pályázat idén nemcsak a 20-i rendezvények megszervezésére vonatkozott, hanem része volt egy 75 millió forintos keretszerződést is, amely az év végéig vagy addig szól, amíg a keretösszeg el nem fogy.