Nincs helyük Magyarországon a segélyből élőknek

Vágólapra másolva!
Több százezer ember rendezkedett be szociális segélyekre. Ebből a helyzetből kimászni szinte lehetetlen, mert a probléma öngerjesztő: akik ki tudnak törni rövid időre a segélyre alapozott létből, azok többsége is hamar visszaesik. Egyszerűen azért, mert a segélyen tengődőknek kínált munka vagy látszattevékenység vagy csak idény jellegű. Ez a több polgármester által támogatott "munkáért segély" elv legnagyobb buktatója. Meg az, hogy - az [origo] által megkérdezett szociológus szerint - lényegében születésszabályozást akar elérni adminisztratív eszközökkel. Ez pedig bújtatott rasszizmus.
Vágólapra másolva!

"Ez egy valós társadalmi probléma, nem csak hangulatkeltés" - értékelte a Szerencsi kistérség polgármestereinek lassan országos mozgalommá szélesedő kezdeményezését az [origo] érdeklődésére Ladányi János, a Corvinus Egyetem tanára. A szociológus szerint a szociális feszültség valóban súlyos, de hibázik, aki a szegényeket teszi felelőssé a sorsukért.

A monoki önkormányzat által elindított kezdeményezés lényege, hogy drasztikusan szigorítaná a szociális segélyezés rendszerét, csökkentené a segélyek legmagasabb összegét és közérdekű munkavégzéshez, illetve más követelményekhez kötné a kifizetést. A polgármesterek szerint ugyanis a mai rendszerben alig van különbség a segély és a munkabér közt, ezért széles társadalmi rétegek rendezkedtek be arra, hogy munka nélkül, a szociális ellátórendszerből éljenek. Az ötlet bírálói - köztük a kisebbségi ombudsman - szerint azonban a kezdeményezés nem más, mint a cigányság elleni hangulatkeltés.

"A rendszerváltáskor 600-800 ezer ember tartósan leszakadt a társadalomtól, vannak helyek, ahol már a harmadik generáció nő fel munka nélkül" - érzékeltette a probléma mélységét Ladányi, aki szerint senki nem figyelt erre a kérdésre, "pedig teljesen világos, hogy ezeket az embereket el kell tartani".

Segélyből élők

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly havonta átlagosan több mint 194 ezer ember kapott rendszeres szociális segélyt (összesen több mint 60 milliárd forintot), ők azok, akiknek egyáltalán nincs jövedelmük. Mivel a törvény szerint egy családból csak egy ember részesülhet ebben a támogatásban, a segélyezés akár 194 ezer családot is érinthet. Ferge Zsuzsa szociológus kutatásai szerint azonban a segélyezettek 51 százaléka egyedülálló, tehát a népesség 3-4 százaléka élhet segélyen.

A KSH adataiból egyértelműen kirajzolódnak az ország különböző területei közti hatalmas különbségek: Borsod megyében tavaly több mint 38 ezer ember kapott rendszeres szociális segélyt - havonta átlagosan 26 600 forintot -, Győr-Moson-Sopron megyében viszont mindössze 1339 ember szorult - az átlagosan 22 700 forintos - támogatásra. A segélyezettek etnikai hovatartozásáról senki nem gyűjtheti, ezért nem lehet tudni, hogy mennyi segélyzett cigány.

Borsod megyén belül is kimagaslik az Ózdi kistérség, ahol majdnem 5500 ember kapott rendszeres szociális segélyt, átlagosan havi 25 800 forintot (Miskolcon ugyan több mint 9700 a segélyezettek száma, de ott ötször annyian laknak). A Szerencsi kistérségben - ahol a vitát elindító Monok község található - 2843-an kaptak ilyen segélyt, havonta átlagosan 29 600 forintot, ami messze van a 69 ezer forintos minimálbértől.

A rendszer furcsasága, hogy a segély összegét jogszabály határozza meg, egy képlettel kell kiszámolni. Az önkormányzatok azonban nem annyi pénzt kapnak erre a célra a költségvetésből, mint amennyit a valóságban kifizetnek, hanem normatív finanszírozás (fejpénzt) jár nekik, amiből más célokra is átcsoportosíthatnak. Így az a helyzet, hogy a nagyobb városok önkormányzatai képesek kivenni a segélykasszából, míg a kistelepüléseknek ki kell pótolni az állami támogatást a hiányzó összeggel.

Megélhetési gyerekek

A magyarországi szociális ellátórendszer sajátosságaiból adódóan az önkormányzatok akkor sem tudják megfosztani minden bevételüktől a segélyen élő családokat, ha akarják. A támogatások egy részét ugyanis - szemben a rendszeres szociális segéllyel -közvetlenül az állam folyósítja, főként alanyi jogon. A legfontosabb ezek közül a családi pótlék, amelyet tavaly majdnem kétmillió gyerek után fizettek, összege családonként átlagosan 23 ezer forint volt.

"A családtámogatási rendszer (...) felgyorsította és egyre gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését, amely megélhetési formává fejlesztette a gyermekszülést" - állítják nyilatkozatukban a polgármesterek, akik azt javasolják, hogy három gyermek felett ne járjon családi pótlék, legfeljebb csak adókedvezmény. Jelenleg három gyerek után 48 ezer forint, minden további gyerek után újabb 16 ezer forint jár egy családnak. A három éven aluli gyermekek után emellett még 25 700 forint GYES-t is kaphatnak a szülők.

Forrás: [origo]
Segélyezettek száma kistérségenként (forrás: KSH, 2007)

Egy olyan családban tehát, ahol három gyerek van, egyikük három évnél fiatalabb és mindkét szülő munkanélküli, a családi pótlék, a GYES és a segély összege összesen meghaladja a havi 107 ezer forintot, amihez az önkormányzat adhat még 4-6 ezer forint lakásfenntartási támogatást, illetve ingyen étkezést és tankönyvet biztosíthat a gyerekeknek. A feszültséget az okozhatja, hogy ha egy hasonló családban az egyik szülő minimálbérért dolgozik, már nem jogosult egy sor támogatásra, pedig alig több mint 20 ezer forinttal lesz magasabb az összjövedelem.

"A polgármesterek reálisan értékelik a helyzetet, valóban szociális válság van kialakulóban, és valóban megélhetési lehetőséggé válhat a gyerek" - mondta az [origo]-nak Kovács Éva szociológus, aki azonban arra is emlékeztetett, a rendszerváltás után hasonlóképpen felértékelődtek a nyugdíjjal, vagy rokkantnyugdíjjal rendelkezők is. Kovács úgy véli, a polgármesterek javaslata nem más, mint tudattalan rasszizmus, hiszen népességszabályozást akar elérni adminisztratív eszközökkel.

"Menjenek máshová!"

A rasszizmus Kovács szerint abban is tetten érhető, hogy az önkormányzatok azt várják a segélyezettektől, hogy közérdekű munkát végezzenek a segélyért cserében. Ennek ugyanis szinte semmi értelme nincs, képtelenség ennyi embernek értelmes, termelő munkát adni. Végig lehet ugyan kaszálni minden héten a falut, de teljesen fölösleges. A szociológus szerint a polgármesterek csak azt akarják elérni, hogy a rászorulók is "tegyenek úgy, mintha dolgoznának".

Hasonlóan vélekedik Ladányi is, aki szerint a munkakényszer csak arra jó, hogy megregulázzák és megalázzák a segélyezetteket, illetve hogy aki nem akar, vagy nem tud dolgozni, azt a segély megvonásával elzavarják a településről. Ezzel pedig csak egy dolgot fognak elérni - mondta -, hogy a segélyből élők még jobban koncentrálódni fognak, néhány településen a mainál is rosszabb lesz a szociális helyzet.

Egyes településeken ma is előfordul, hogy fegyverként használják a segélyt. Egy kelet-magyarországi megye közgyűlésének névtelenséget kérő képviselője az [origo]-nak azt mondta, néhány polgármester így próbál megszabadulni a romáktól. Megfenyegeti őket, ha nem költöznek el, kiküldi a gyermekvédelmi szolgálatot, akik majd elveszik tőlük a gyerekeket, így nem kapnak családi pótlékot. Egy alföldi kisváros gyermekotthonának igazgatója is megerősítette, kerültek hozzájuk olyan gyerekek, akiket azért vettek el a szüleiktől, hogy a polgármester megszabaduljon a családtól.

Nincs munka

A segély folyósításának ma is vannak feltételei: a rászorulók kötelesek együttműködni a munkaügyi központtal és részt kell venniük beilleszkedést segítő programokban. Az együttműködési kötelezettség azonban a hátrányos helyzetű térségekben puszta formalitás, a központok nem tudnak munkát ajánlani. Az ország legnagyobb gazdaság-társadalmi problémája épp a foglalkoztatottak alacsony aránya: a KSH adatai szerint 2007-ben a 15-64 éves népesség 57 százaléka, 3,8 millió ember dolgozott, miközben 445 ezer munkanélkülit tartottak számon. Mivel a leghátrányosabb helyzetű településeken nincs, vagy nagyon rossz a tömegközlekedés, az ott élők még azt sem tudják megtenni, hogy egy közeli városban keresnek munkát.

A törvény ugyan előírja, hogy a segélyezetteknek el kell fogadniuk a felajánlott munkalehetőséget, ha nem megalázó (iskolai végzettségüknél legfeljebb eggyel alacsonyabb szintű), illetve a várható havi kereset eléri a mindenkori minimálbért, vagyis 2008-ban bruttó 69 ezer forintot. Ez azt is jelenti, hogy az önkormányzatnak lenne lehetősége közmunkára vezényelni a munkaképes rászorulókat, csakhogy legalább minimálbért kellene fizetnie nekik, amire a legtöbb településnek nincs pénze.

Fotó: Szabó Pál
Nincs hova menni

A közmunkaprogramokra kevés pénz jut: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) adatai szerint a 2007 első félévében futott programokra az állam és a pályázó önkormányzatok összesen 8,8 milliárd forintot, a 2006-os programokra pedig 13 milliárd forintot költöttek. A tárca jelentése szerint 2006-ban "voltak időszakok, amikor az 50 ezret közelítette a foglalkoztatottak száma", vagyis a csak munkanélküliek töredékét lehetett ilyen módon foglalkoztatni, ráadásul őket is csak 6-7 hónapig.

A közmunka mellett az állam milliárdokat - zömében európai uniós pénzt - költ elhelyezkedést segítő programokra, nagyrészt sikertelenül. Az 1999-tól 2003-ig futott Phare program keretében például több mint 12 milliárd forintot fordítottak a romák felzárkóztatására, de egy, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség számára készült - a Magyar Narancs által nyilvánosságra hozott - jelentés szerint minden különösebb eredmény nélkül. A program ugyanis teljesen elrugaszkodott a munkaerőpiaci valóságtól, gyakran teljesen haszontalan képzést nyújtott.

2004 óta nincs külön, a cigányságnak szánt program, az beolvadt a hátrányos helyzetű munkavállalókat segítő Humánerőforrás Operatív Programba (HEFOP), amelynek legfontosabb feladataira összesen majdnem 60 milliárd forintot fizettek ki. A pénz felhasználásának hatékonyságáról egyelőre nem találtunk felmérést, Az Állami Számvevőszék legújabb jelentése azonban kiemeli, hogy a HEFOP esetében kifejezetten gyenge volt a pályázatok ellenőrzése.

A leggyakoribb megoldás az, hogy a munkáltatók kapnak támogatást - általában járulék-kedvezmény formájában - ha tartósan munkanélkülieket alkalmaznak. Kovács Éva tapasztalatai szerint ez a rendszer egy teljesen hamis, másodlagos munkaerőpiacot hoz létre, ami torzítja a munkaerő értékét is. Ha pedig véget ér a támogatási program, a vállalkozók elbocsátják az embereket, akik ismét segélyre vagy feketemunkára szorulnak. A munkanélküliségi adatok pedig egyáltalán nem javulnak, sőt, romlanak.