Késve kezdik a budapesti útfelújításokat

Vágólapra másolva!
Legalább egy hét késéssel kezdődik meg Budapesten az idén tervezett 58 útszakasz felújítása, mert az állami támogatást biztosító cég még nem állította ki a befogadó nyilatkozatot. A felújítások 3,9 milliárd forintba kerülnek.
Vágólapra másolva!

A tervezettnél egy héttel később, várhatóan csak a jövő héten kezdődnek az idei útfelújítások Budapesten - tudta meg az MTI hétfőn fővárosi képviselőktől. A munkálatok csak az állami támogatást biztosító Pro Régió Kht. úgynevezett befogadó nyilatkozatának kiállítása után indulhatnak, ezt a nyilatkozatot pedig június utolsó napján várhatóan már nem adja ki a kht.

A fővárosi önkormányzat idén 58 út felújítását tervezi 35,5 kilométeren. A 3,9 milliárd forintos költségből 2,3 milliárdot finanszíroz az önkormányzat. Az első 38 útszakasz felújítása a korábbi tervek szerint július 1-jén indult volna. Ebből 37 utat a Colas Eger Zrt., egyet pedig az Euroaszfalt Kft. újíthat fel. A második ütemben felújítandó 20 út kivitelezőjét várhatóan szeptemberben választják ki.

A fővárosi önkormányzat 2005-ben indult útfelújítási programjának keretében az első három évben a valamivel több mint 1000 kilométer önkormányzati tulajdonú út 40 százalékát újították fel. Az önkormányzat a következő három évben 300 kilométer út felújítását tervezi.

Idei először várhatóan Zuglóban, az Öv utcában látnak munkához, de júliusban megkezdik a Mester utca, a Népszínház utca és az I. kerületi Hunyadi János út felújítását is.