Dávid Ibolya elfogadta Fodor Gábor meghívását

Vágólapra másolva!
Dávid Ibolya eleget tesz Fodor Gábor meghívásának, kész a párbeszédre vele, de ragaszkodik a teljes nyilvánossághoz - jelentette be szombaton az MDF elnöke.
Vágólapra másolva!

Az SZDSZ elnöke az elmúlt napokban a nyilvánosság teljes kizárása mellett tárgyalt Orbán Viktorral és Gyurcsány Ferenccel, az ott elhangzottakról a közvélemény kevés érdemi információt ismerhetett meg - jegyezte meg Dávid Ibolya. Hozzátette: megítélése szerint a politika nyitottsággal, őszinteséggel is tartozik a választóknak, akiknek joguk van megtudni, miről is egyeztetnek a pártvezetők.

Örömmel fogadtam el Fodor Gábor meghívását, "ragaszkodom azonban a személyes találkozón a teljes nyilvánossághoz" - szögezte le az MDF elnöke.

Dávid Ibolya elmondta: levelet küldött Fodor Gábornak, abban három, "minden bizonnyal sokakat foglalkoztató" kérdést tett fel a liberális párt elnökének, a választ a nyilvános egyeztetésen várja.

Az MDF elnöke többek közt azt szeretné tudni, hogy "az elmúlt hat év sikertelen kormányzását tekintve mely hibákért vállal felelősséget az SZDSZ".

Az MDF elnöke azt várja Fodortól, hogy mihamarabb tisztázza: "mennyiben ellenzéki párt ma az SZDSZ, s az előttünk álló hosszas és kihívásokkal teli munkában a parlament ellenzéki pártjai milyen téren, s mennyiben számolhatnak a liberálisokkal."