Behívták a szabadnapos tűzoltókat is a vihar miatt

Vágólapra másolva!
Annyi riasztást kaptak a tűzoltók, hogy még a szabadnapos kollégákat is be kellett rendelni a csütörtök éjszakai vihar miatt. A helyenként jégesővel járó zivatarok tetőket rongáltak meg, a szél fákat csavart ki, több épületet villám gyújtott lángra.
Vágólapra másolva!

Összesen kétszáz esetben riasztották viharkárok miatt a tűzoltókat országszerte csütörtök este és péntekre virradó éjszaka. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a vihar főleg az ország északi megyéiben, valamint a Közép-Dunántúlon okozott károkat. Legtöbbször tetőket rongált meg, fákat döntött ki a vihar és a jelentős mennyiségű víz okozott gondokat. Személyi sérülsekről nem tudnak.

Sátoraljaújhelyen csütörtök este a felhőszakadás és jégeső százötven házat rongált meg, ötven embernek el kellett hagynia otthonát. A tűzoltók annyi riasztást kaptak, hogy a szabadnapos kollégáikat is be kellett rendelniük. A Fejér megyei Tácon egy családi ház tetőtérébe villám csapott bele péntek hajnalban. A tetőtér kiégett, a ház lakói a szomszédoknál töltötték az éjszakát. A Pest megyei Csomádon szintén villám csapott egy családi házba, de a tűz nem volt jelentős.