A segélyezés szigorításán dolgozik az MSZP-frakció

Vágólapra másolva!
Két év alatt kifizethetik a gyest, 120 munkaóra ledolgozásához kötnék a rendszeres szociális segélyt - egyelőre úgy tűnik ezekben a változtatásokban ért egyet a szociális és segélyezési rendszer átalakításáról vitázó MSZP-frakció - írja a Népszabadság. A lap szerint a frakcióban többen szorgalmazzák a monoki példa követését.
Vágólapra másolva!

Továbbra sincs egységes álláspont az MSZP frakciójában a szociális és segélyezési rendszer átalakításáról. Az ügyben július 8-án ismét tárgyal a képviselőcsoport - írja a Népszabadság. A lap szerint az MSZP-frakció támogatja a szociális és munkaügyi tárca szándékát, hogy javítson a segélyezési rendszeren. A részleteken folynak a viták.

A Népszabadság úghy tudja, a családi pótlék kifizetésének feltételei nem változnak, azokon nem kívánnak szigorítani. Korábban felvetődött, hogy három, illetve több gyerek után családi pótlék helyett adókedvezmény járjon, de ezt elvetették. A gyesről ugyanakkor úgy dönöttek, hogy amelyik kismama szeretné a három évre járó összeghez két év alatt is hozzájuthat, ha visszavárja munkahelye.

A segélyezéssel kapcsolatban várhatóan 120 munkaóra ledolgozásához kötik majd a rendszeres szociális segély kifizetését - ezért külön munkabér is járna. Ez felveti a közmunka-lehetőségek bővítésének szükségét.

A lap úgy tudja, szocialista képviselők közül többen radikális lépéseket szorgalmaznak: meghatározott munkához, és/vagy a gyerek iskolába járatásához kötnék a családi pótlék kifizetését. A rendszer szigorítását és a monoki példa követését (segély csak közmunkáért) leginkább a szabolcsi és borsodi szocialisták szorgalmazzák - írja a Népszabadság.