Pénzbírságot kapott Gyurcsány önhibájából ittas fenyegetője

Vágólapra másolva!
Pénzbírságot rótt ki a bíróság arra a férfira, aki az MSZP majálisán játék pisztolyt fogott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre. Az ítélet szerint a férfi garázdaságot követett el, és a bíró súlyosbító körülményként értékelte, hogy ittas volt.
Vágólapra másolva!

Harmincezer forint pénzbírságot ki garázdaságért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön arra a férfira, aki az MSZP városligeti majálisán játék pisztolyt fogott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre. A tárgyalást a férfi távollétében tartották meg, ő a szabályszerű értesítés ellenére nem jött el.

A bíró ismertette a rendőrség jelentését a történtekről. E szerint nem sokkal 12 óra után vették észre a harminc év körüli férfit egy fekete, félautomata maroklőfegyvernek látszó tárggyal a kezében, miközben Gyurcsány beszédet mondott. "Fegyver van nála! Segítség!" - a rendőri beszámoló szerint ezt kiabálták a közelben álló idős emberek.

A Köztársasági Őrezred személyvédelmi főosztályának jelentésében az szerepelt, hogy a férfi üvöltött: "Most megdöglesz, Gyurcsány!" A rendőrök azonnal földre döntötték, megbilincselték, majd bevitték a zuglói rendőrkapitányságra. A fegyvernek látszó tárgyról kiderült, hogy kínai gyártmány, műanyag, golyós, rugós eszköz.

A bíró felolvasott a férfi meghallgatásán készült jegyzőkönyvből is. A férfi elismerte és állítása szerint megbánta a történteket. Elmondta, hogy már reggel kilenckor kiment egyedül a Városligetbe, szórakozni akart. A pisztolyt a ligetben vette egy nőtől, 1500-2000 forintba került tölténnyel együtt. A férfi azt vallotta, hogy célba lövésre akarta használni. A pisztolyon kívül egy Budapest feliratú pólót, egy lila lufit és egy fából készült kígyót is vett, és megivott másfél deci whiskyt. Nem érezte magát részegnek, csak "erős bátornak".

A jegyzőkönyv szerint azért ment a nagyszínpadhoz, hogy meghallgassa Koós Jánost. Leült a közönség soraiba, amikor megérkezett beszédet mondani a miniszterelnök. A férfi azt vallotta, ekkor egyedüliként tapsolt, és eleinte érdeklődéssel hallgatta, hogy "milyen jól beszél" a kormányfő, de egy idő után unalmasnak találta. Ekkor állt fel, és elmondása szerint céltalanul hadonászott a pisztollyal, ártó szándék nélkül, a levegőbe akart lőni.

Garázdaságért akár 150 ezer forint pénzbírságot is ki lehet szabni. Az ítélet indoklásakor a bíró azt mondta: a férfi tettével riadalmat keltett a majálison, ami máskülönben békésen zajlott volna. Súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy "önhibájából ittas" volt, a férfi mellett szólt viszont, hogy megbánta a tettét, és két éve nem volt szabálysértési ügye. A pénzbírság mellett elkobozták a műanyag játékot.