Öten őrizetben a kiskunhalasi verekedők közül

Vágólapra másolva!
Már öt embert vettek őrizetbe azok közül a kiskunhalasiak közül, akik egy rivális társasággal verekedtek. Egy helyi étteremben mintegy ötvenen estek egymásnak.
Vágólapra másolva!

Újabb három férfit vettek őrizetbe egy kiskunhalasi étteremben történt tömegverekedés résztvevői közül. Ezzel ötre emelkedett az elfogottak száma - közölte Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az őrizetbe vetteket azzal gyanúsítják, hogy verekedtek egy rivális társasággal egy kiskunhalasi étteremben. A vendéglőben mintegy ötvenen estek egymásnak hétfőn. Állampolgári bejelentésre riasztották a bevetési osztály járőreit, akik az étteremnél lövést is hallották, de a dulakodó társaság nagyobb része autókon elmenekült.

A szóvivő elmondta: az étteremben 9, gáz riasztópisztolyból kilőtt töltényhüvelyt találtak, a verekedő társaság 100 ezer forint kárt okozott. A verekedésben mindezek ellenére senki sem sérült meg - tette hozzá. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a kiérkező rendőrök felírták a rendszámokat, ami segít a nyomozásban.

A rendőrség csoportos garázdaság gyanúja miatt indított eljárást. Az MTI információi szerint a verekedés két rivális kiskunhalasi banda között tört ki, akik úgynevezett védelmi pénzeket szedtek a vendéglátóhelyek üzemeltetőitől.