Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) szerint megalapozatlanok a több bűncselekménnyel is meggyanúsított, illetve megvádolt Tasnádi Péter vállalkozó agysorvadásáról szóló korábbi szakértői vélemények - közölte a Magyar Televízió Híradója. A téves diagnózist felállító szakértők ellen vesztegetés miatt büntetőeljárás indulhat.
Vágólapra másolva!

Az ETT igazságügyi szakértői testülete, amelyben két elmeorvos, két orvos szakértő és egy pszichológus vett részt, március 13-án vizsgálta meg Tasnádi Pétert és azt állapította meg, hogy megalapozatlanok az agysorvadásáról és beszámíthatatlanságáról szóló, korábbi szakértői vélemények.

Az ETT véleménye szerint a védelem felkérésére dolgozó szakértők túlértékelték Tasnádi pszichés tüneteit, egyes tüneteknek túlzott jelentőséget tulajdonítottak, következtetéseik pedig eltúlzottak voltak - hangzott el az MTV hírműsorában.

A Híradó szerint az ETT jelentése alapján büntetőeljárás indulhat azok ellen a szakértők ellen, akik Tasnádit korábban beszámíthatatlannak mondták. A vesztegetés gyanúját támaszthatja alá egy Tasnádi Péter által írt, a börtönből kicsempészett levél is, amelyben a vállalkozó arra kérte ismerősét, adjon hárommillió forintot a szakértőknek.

Az ügyészség a Híradó információ szerint várhatóan perújítást is kezdeményez, hogy a bíróság állítsa vissza az eredeti, négy és fél éves börtönbüntetést.

Tasnádi Péter januárban, sikkasztás gyanúja miatt került előzetes letartóztatásba. Állítólag az a férfi jelentette fel őt, aki tavalyi szabadulása után befogadta a villájába. A férfi azt állítja, hogy 20 millió forintot adott egy közös vállalkozás reményében Tasnádinak, aki nem számolt el a pénzzel.

Tasnádit június elején előzetes letartóztatásból újra házi őrizetbe helyezték, miután az ellene sikkasztás miatt indult eljárást ügyészi indítványra egyesítették a korábbi, kerületi bíróságon indult eljárással, és így letelt az előzetes letartóztatásban tölthető három év. A bűnismétlés veszélye miatt azonban elrendelték Tasnádi Péter házi őrizetét.

Tasnádi Péter a januári előzetes letartóztatásba helyezése előtt is házi őrizetben volt, miután még 2007 júliusában kiengedték az előzetes letartóztatásból. Abban az ügyben egyebek mellett felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, mert a vádirat szerint meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára.

Az elmeszakértők korábban azt állapították meg, hogy Tasnádi Péter feltehetően évtizedek óta agysorvadásban szenved, az 1990-es évek második felében beszámítási képessége közepesen korlátozott volt. Ezért a Pest Megyei Bíróság Tasnádi elmeállapota miatt a már letöltött négy és fél éves szabadságvesztését két évvel csökkentette. Ugyanakkor készült egy másik szakvélemény is, amely szerint nem elmebeteg.

Az ügyészség ősszel az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el.