Speciális mentő ügyében vizsgálódik az ÁNTSZ

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indít az ÁNTSZ kilenc olyan beteg haláláról, akiket a Semmelweis Egyetem orvosai szerint talán meg lehetett volna menteni egy speciális mentőautó segítségével - számolt be róla a keddi Magyar Nemzet. A különleges, mozgó intenzív osztályhoz hasonlító járművek magyarországi működését korábban több helyről is kritika érte.
Vágólapra másolva!

A Semmelweis Egyetemen egy ideig listát vezettek azokról a betegekről, akiknek talán meg lehetett volna menteni az életét egy speciális mentőautó segítségével. A kilenc elhunyt nevét tartalmazó listát most bekérte az ÁNTSZ, és vizsgálatot indított - írta a keddi Magyar Nemzet.

A különleges mentőautót, ami segíthetett volna rajtuk, MICU-nak hívják (Mobil Intensive Care Unit). Ez a rohamkocsi elvben olyan, mint egy mozgó intenzív osztály: több rajta az orvosi eszköz, műszer, gyógyszer, és a személyzete is speciálisan képzett: intenzív terápiás orvos teljesít rajta szolgálatot mentőorvos helyett.

A Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, hogy a MICU Magyarországon nem működik megfelelően. Ez nem egy valós szolgáltatás, mert a kocsi gyógyszer- és eszközellátása bizonytalan, és a személyzete sem megfelelően képzett - mondta a napilapnak a Kútvölgyi Klinikai Tömb intenzív osztályán dolgozó Lorx András, aki régebben a MICU szakmai irányítója volt. Az Oxykológiai-Sürgősségi, Honvéd-Katasztrófa-orvostani Szakmai Kollégéium álláspontja szintén az volt, hogy mivel a kocsin nincs megfelelő orvos, a szolgáltatás megszüntetettnek tekinthető.

Ritoók Emese, az ÁNTSZ szóvivője közölte: elemzik majd a Semmelweis Egyetem által feljegyzett eseteket, és arra keresik a választ, tényleg segíthetett volna-e a betegeken a speciális mentőkocsi. Korábban az Egészségügyi Minisztérium azt állította, hogy a Nemzeti Fejlesztési terv részeként több MICU-t is beállítanak majd.