Zuschlag lemondott kiskunhalasi mandátumáról

Vágólapra másolva!
Lemondott kiskunhalasi önkormányzati mandátumáról Zuschlag János nem sokkal az előtt, hogy a szabályok szerint automatikusan is megszűnt volna megbízatása. A tavaly ősz óta előzetes letartóztatásban lévő politikus május végén adta vissza a megyei közgyűlésben viselt tisztségét, a kiskunhalasi posztjáról - és az ezért járó illetményéről - viszont mostanáig nem mondott le.
Vágólapra másolva!

Június 25-i hatállyal visszaadta mandátumát, lemondott kiskunhalasi önkormányzati képviselői tisztségéről Zuschlag János - erősítette meg az [origo]-nak Várnai László, Kiskunhalas polgármestere a Bács-Kiskun Megyei Online információját. A polgármester felolvasta a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikus pár mondatos levelét, amelyben különösebb indoklás nélkül bejelenti mandátumának visszaadását.

Várnai László hozzátette, hogy heteken belül amúgy is automatikusan megszűnt volna Zuschlag megbízatása, hiszen már egy éve folyamatosan akadályoztatva van abban, hogy részt vegyen a testület munkájában. "Ezzel a problémánk megoldódott" - jegyezte meg a polgármester, aki nem árulta el, hogy ki lép majd Zuschlag helyébe, de utalt arra, hogy ez már eldöntött kérdés. Annyit mondott, hogy a Sikeres Halasért Társaság jelöltjéről van szó, aki a szervezet és a szocialisták közös jelöltje.

Zuschlag János május 29-ével mondott le a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésben viselt mandátumáról, bár erre a politikust a közgyűlés szocialista frakciója már tavaly ősszel, a letartóztatása utáni napokban felszólította. Továbbra is tagja maradt viszont mostanáig a kiskunhalasi városi önkormányzatnak, így rendszeresen kapta illetményét.

A exképviselőt különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják. Az ügy azt követően pattant ki, hogy a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vizsgálatot indított számviteli fegyelem megsértésének gyanúja miatt, mert több alapítvány és egyesület nem tudott elszámolni 72 millió forint pályázaton nyert támogatással.