Két forintért fenyegetett végrehajtással az EON

Vágólapra másolva!
Két forintos hátralék miatt küldött végrehajtással fenyegető fizetési felszólítást egy pécsi asszonynak az EON áram-és gázszolgáltató - írta a Blikk. Az EON azt ígérte, kivizsgálja az esetet.
Vágólapra másolva!

Két forint tartozás miatt fenyegette meg egy pécsi lakás tulajdonosát végrehajtással az áram-és gázszolgáltató EON - számolt be róla a Blikk keddi száma. Az ENO fizetési felszólításában az állt: "Nyilvántartásunk felülvizsgálatakor megállapítottuk, hogy korábbi fizetési felszólításunk ellenére sem történt meg a számlánk kiegyenlítése, melynek öszege 2 Ft."

A szolgáltató azt írta a levélben, hogy ha a lakás tulajdonosa nyolc napon belül nem fizeti ki hátralékát, akkor bírósághoz fordulnak, kötbért számolnak fel, és megfizettetik a behajtási költségeket. A lakástulajdonos a Blikknek elmondta: feladta a két forintról szóló csekket, de mivel öt forintos fizetőeszköznél kisebb nincs, a postán lefelé kerekítették a befizetési összeget, így végül nem kellett fizetnie egy fillért sem. Az áramszolgáltató azt ígérte, hogy kivizsgálják az esetet.