Demszky: Kókának fel kellene állni a frakcióvezetői székből

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor szerint az SZDSZ-nek egyfejűnek kell lenni, így Kókának fel kellene állni a szabad demokraták frakcióvezetői székéből. Ha nem teszi önként, akkor a főpolgármester szerint lesz elég erő a felállításához. Erről az ATV hétfő esti műsorában beszélt a politikus.
Vágólapra másolva!

Elég nagy baj lenne, ha az SZDSZ-en belül kettős hatalom alakulna ki, ugyanis egy ilyen kis párt esetében ez szakadással járna, illetve nevetségessé válnának a liberálisok - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este. A főpolgármester ezzel amellett érvelt, hogy Kóka János engedje át az SZDSZ frakcióvezetői posztját Fodor Gábor pártelnöknek.

Demszky azt mondta, hogy nem volt Fodor elkötelezettje, s ha most Kóka lenne a pártelnök, akkor Fodornak mondaná, hogy lépjen vissza. A főpolgármester szerint az lenne a legoptimálisabb, ha Kóka magától távozna, mert "nem lenne szerencsés belemenni egy hatalmi szkanderezésbe". Ám, ha mégis így lesz, akkor Fodor Gábornak Demszky szerint megvan a többsége, hogy "lenyomja" Kókát.

Demszky egyetért azzal, hogy Kókának mindenképp jár valamilyen kárpótlás, ám arról nem beszélt, hogy a frakcióvezetés átadásért cserébe mit ajánlhatna fel neki az SZDSZ. Azt viszont szóba hozta, hogy az ő, azaz a főpolgármester posztját 18 éve "nem szokta más liberális politikus szeretni".