Megint oszlopra másztak debreceni menekültek

Vágólapra másolva!
Ismét felmászott a debreceni menekülttábor két lakója egy vasoszlopra menekültjogot követelve. A múlt héten afgánoknak sikerült ilyen módszerrel okmányokat szereznie a Bevándorlási Hivataltól, de csütörtökön az újabb követeléseket már nem teljesítették. Az oszlopra mászó menekültek ellen eljárás indult.
Vágólapra másolva!

Felmászott egy nagyfeszültségű vezetékeket tartó oszlopra a debreceni menekülttábor két, kurd nemzetiségű török lakója, hogy így követeljenek menekültjogi státust és utazáshoz szükséges dokumentumokat - mondta el Tóth Ferenc rendőr őrnagy, a debreceni rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője.

A múlt héten afgán menekültek másztak fel a befogadó állomáson lévő átjátszó toronyra, akkor követeléseiket - személyi okmányok az utazáshoz - még teljesítették, most azonban a hatóságok már nem engedtek a zsarolásnak. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ezúttal megtagadta a követelések teljesítését, s a kurdok több mint kétórás tárgyalás után lemásztak az oszlopról.

Tóth Ferenc szerint lényeges különbség a két eset között, hogy ezúttal nem csak saját testi épségüket veszélyeztették az oszlopra mászó menekültek, hanem akciójuk nyomán egy egész városrész - Debrecen keleti része, a Nagyállomás, valamint Létavértes - maradhatott volna áram nélkül.

Felvetődött ugyanis a magasfeszültségű vezeték áramtalanítása is, nehogy áramütés érje őket, illetve nehogy leessenek. Erre végül is nem került sor. Miután a menekültek lemásztak, a mentők vizsgálatra vitték őket. Tóth Ferenc őrnagy közölte: ezután előállítják az érintetteket, s közérdekű üzem működésének megzavarásának gyanúja miatt indítanak ellenük eljárást, ennek a büntetési tétele öt év börtön is lehet.