Lemaradt a tiltólistáról a Rábát szennyező anyag

Vágólapra másolva!
Kimaradt a megengedett határértékeket szabályozó új uniós irányelvből az a vegyi anyag, ami a Rábát szennyezi. Több mint 30 káros vegyület került be a szabályozásba, de a bőrgyárakban használt anyag nem.
Vágólapra másolva!

A felszíni vizek védelmére vonatkozó európai uniós irányelv tervezetéből végül kimaradt a Rábát is szennyező, a bőrgyárakban használt naftalin diszulfonát, amely sok gondot okoz Magyarországnak - közölte szerdán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A tervezetnek az Európai Parlament által javasolt formájában még szerepelt ez a szennyező anyag, de az Európai Tanáccsal közösen előterjesztett kompromisszumos tervezetben már nem.

Magyarország ezért javasolja, hogy további szennyező anyagok is szerepeljenek az irányelvben, amely valamivel több mint 30 anyagra - elsősorban rovarirtó szerekre, vegyipari anyagokra és nehézfémekre - vezet be határértékeket. A minisztérium közleménye szerint Szabó Imre, a szaktárca vezetője személyesen egyeztet majd osztrák kollégájával a Rába akcióterv gyorsításáról.