Nem hivatalosan beszélgetne Ficóval Gyurcsány

2008.06.17. 16:49

Informális találkozókon beszélne a két ország viszonyáról szlovák kollégájával Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő, mielőtt igent mondana Pozsony hivatalos meghívására. Gyurcsányt tavaly októberben hívták először Robert Ficóék, ám vonakodik menni a rossz viszony miatt.

Gyurcsány Ferenc informális találkozókon egyeztet Robert Fico szlovák miniszterelnökkel azt megelőzően, hogy hivatalos látogatást tenne Pozsonyban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be kedden Budapesten annak kapcsán, hogy hétfőn a visegrádi országok vezetői találkoztak.

Abban állapodtunk meg Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, hogy mielőtt az ő meghívásának eleget tennék, azaz hogy hivatalos állami látogatásra mennék Pozsonyba, előtte keresni fogjuk annak a lehetőségét, hogy kétoldalú, informális találkozón beszéljünk a magyar-szlovák viszony egy sor kérdéséről, és ilyen találkozókon keresztül készítsük elő a legmagasabb szintű állami látogatást - mondta a magyar kormányfő az MSZP-frakció ülésének szünetében.

Gyurcsány sajnálja, hogy a magyar-szlovák kapcsolatokat az elmúlt években sokszor beárnyékolták olyan konfliktusok, amelyek nem az országok, hanem kevesek érdekeiről szóltak. Szerinte ezek a kisebbségben lévő, de nagyon hangos nacionalista politikai erők. Az egymást sértegető politika nem folytatható, ez ellen mindenkinek tenni kell, mind a két oldalon küzdeni kell a mérsékelt demokratáknak a maguk szélsőségesei ellen - mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint Kelet-Közép-Európában az, hogy nemzeti és nemzetiségi alapon olyan mondatokat és kijelentéseket tegyünk, amely bár lehet, hogy kedves az otthoniaknak, de nagyon könnyen bánt és sért más népeket és nemzeteket, nem bátorság, hanem felelőtlenség kell. "Én mindig távol fogom tartani magunkat, hacsak lehetséges, hogy szélsőséges kijelentésre szélsőséges választ adjunk, hogy bántó megjegyzésre mi bántóan válaszoljunk, hogy nacionalizmusra nacionalizmus legyen a válasz" - mondta.

A magyar kormányfő tavaly október óta nem tesz eleget Robert Fico hivatalos meghívásának, jóllehet nem hivatalosan többször tárgyaltak egymással. Legutóbb hétfőn a prágai V4-es csúcson. A csehországi találkozó után az egyik szlovák lap azt írta, hogy Gyurcsány és Fico kétoldalú találkozójára egyhamar aligha kerülhet sor.

Magyarország és Szlovákia viszonya azt követően romlott meg, hogy a szlovák parlament szeptemberben határozatot fogadott el a Benes-dekrétumok sérthetetlenségéről. A szlovák határozat ellen a magyar köztársasági elnök, a kormányfő és a parlamenti pártok is tiltakoztak. A magyar diplomácia többször jelezte, hogy Magyarország gesztusokat vár Szlovákiától a kialakult helyzetben. A hivatalos magyar álláspont szerint a pozsonyi kabinet még mindig kettős kommunikációt folytat: egyrészt magyarellenes kijelentéseket tesz, másrészt kétoldalú találkozókat szorgalmaz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK